Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1990
1. szám - Tartalomjegyzék
20 másnak nem járó tisztelet. Ez persze összefügg azzal, hogy mint Európában másutt, az Akadémia Magyarországon is nemzeti intézmény, a nemzeti szabadságharc jelképe, a nyelv ápolója és legkonzervatívabb időszakában is őrzője volt. De szimbólum volt az Akadémia autonómiája miatt is. Ez persze sohasem volt teljes, de szabadságkorlátozó világban a szellem jeleseinek szabadsága különleges jelentőségre tehetett szert. S akkor még nem beszéltünk a tudásnak általában kijáró, kötelező tiszteletről, s képviselőinek hitelezett tekintélyéről. Ha az Akadémiának csak az előbb felsorolt három attribútumát, hogy nemzeti, autonóm, hatalommal rendelkezik, vesszük figyelembe, már érthető az az erőkoncentráció, amellyel az állam ezt az intézményt bekebelezni igyekezett. Az Akadémia sem kerülhette el tagjainak kizárását, visszaminősítését. Azt a kérdést kell talán először felvetni, ki nem lehetett akadémikus 1949 után? Az Akadémia 1949-es újjászervezését kísérő személyi szelekció csak az első lépés volt a két világháború közötti időszakot feledtető, új irányító centrum létrehozásában. Egyfelől az Akadémia szovjet mintára történő átalakításával — pl. tudományos titkárság, a tudományos minősítési rendszer kiépítése — megteremtődnek a tudósok és ezen belül az akadémikusok kiválasztásának intézményes biztosítékai, új eljárásai, másfelől létrejön a modernizáció igényét kielégítő akadémiai intézeti hálózat. Az akadémiai alapszabályok elemzése érzékletesen tükrözi, hogy az akadémikusok megválasztásának rendje — ha csupán e statútumokat vesszük alapul - jó néhány módosuláson ment keresztül. Ennek megfelelően a kiválasztottaknak, ha csupán a formális szempontrendszerből indulunk ki, más kívánalmaknak kellett megfelelni a 20-as, a 60-as és a 80-as években. Más kultúr- ill. tudománypolitikai kurzus, hozzájuk illeszkedő más-más módszer alapján szelektálták az akadémikusokat a "nagy nemzedéket" teremtő 40-es években és a szakmai szempontból szigorúbb 80-as években. Nemcsak nemzedéki szempontból tagolt az akadémikusok társadalma a kádári konszolidáció időszakában. Ugyanis "... a párt megvalósuló tudománypolitikája mindenkor magán viselte az adott korra jellemző politika és a gazdasági környezet jegyeit ..." 9, ami a személyi politikában is tetten érhető. Bővültek is, módosultak is a társadalomtudományokkal szembeni követelmények ezen időszak alatt. Míg kezdetben a történettudomány, a filozófia, a jog, az irodalomtudomány feladata alapvetően az volt, hogy a társadalom fejlődési irányait a marxi eszmerendszer útmutatásai alapján válaszolja meg, a későbbi korszakban hangsúlyváltás figyelhető meg, ugyanis a társadalomtudományok nagyobb szerepet kapnak a politikai-állami döntések előkészítésében. A tudománypolitikában észlelhető változások, ha nem is határozták meg konkrétan, hogy kiből lehet akadémikus, azért a politikában gerjesztett fuvallatok az Akadémia ablakait is csapkodták. A tudományok területén is történtek rehabilitációk, akár a politika területén, csak visszhangjuk nem volt hasonlítható a politikai nyilvánosságban megjelenő ügyekéhez. Ami azonban megkülönbözteti az Akadémián belüli 9/ Lángl.: A tudományos kutatás és a műszaki fejlesztés negyven éve. = Magyar Tudomány, 1985.2.no. 82.p.
