Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1989

6. szám - Figyelő

494 A tudományos-műszaki együttműködés kiemelkedő eseménye volt a Szovjetunió megállapodása a Fiat céggel 1965-ben, nemcsak értéke (360 millió dollár), de komplex jellege miatt is. Itt a licencértékesítéshez egy komplett ipari létesítmény számára gépek és berendezések szállítása is társult, sőt nagyarányú személycsere és oktatás is, és közösen végezték a kutatást és fejlesztést, hogy a Fiat modellt a szovjet viszonyoknak megfelelően tudják módosítani. A 60-as és a 70-es évek fordulóján a szocialista országokban megértek az anyagi feltételek az intenzív növekedési stratégia végrehajtásához. Kialakult az ipari alapbázis, fejlődött az oktatás, a kultúra, lehetővé vált a munkaerő képzettségi színvonalának emelése. A tudományt kezdték úgy értelmezni, hogy nemcsak a felépítmény része, hanem közvetlen termelőerő is. Az intenzív növekedési stratégiának az volt a célja, hogy a már meglevő ipari struktúrák korszerűsítésével növeljék a munkatermelékenységet és műszakilag fejlett új iparágakat hozzanak létre. A szocialista országok több belső reformot hajtottak végre, hogy érdekeltebbé tegyék a nyugati országokat a szélesebb körű tudományos-műszaki együttműködésben. Központi, minisztériumi illetékességű szerveket alapítottak, amelyek a tudományos-műszaki politikáért és külföldi együttműködésért feleltek. A Szovjetúnióban ilyen szerv volt a Tudományos és Műszaki Állami Bizottság, Lengyelországban a Tudományos, Felsőoktatási és Műszaki Minisztérium. A 60-as években egyes KGST tagországokban olyan külkereskedelmi vállalatokat is alapítottak, amelyek licencforgalommal foglalkoztak. A tőkés viszonylatú tudományos-műszaki együttműködésre vonatkozó döntéseket a legfelső párt- és kormányszinten központosították. A Szovjetunióban ezek a kérdések az SZKP XXIII. kongresszusán kerültek be először a hivatalos párt-programba. A 80-as évek átértékelték a szocialista országok nyugati tudományos-műszaki együttműködésre vonatkozó felfogását, s a rendszerközi politikai, katonai, gazdasági, tudományos és műszaki kapcsolatok változásához vezettek. A 70-es és a 80-as évek fordulóján a kelet-nyugati politikai kapcsolatok romlottak, nőtt a feszültség, erősödött a katonai rivalizálás és az ideológiai szembefordulás. Ezek a tendenciák a 80-as évek első felében gyengültek, kapcsolatban azzal, hogy a KGST-tagországok a korábbinál nagyobb arányban reformálják és korszerűsítik gazdaságaikat. A gazdasági reformok sikere többek között attól is függ, milyen a technológiai együttműködés a szocialista és a tőkés országok között. A 70-es évek tapasztalatai bebizonyították, hogy szerkezeti reformok hiányában a gazdaság kevés nyugati technológiát tud alkalmazni. Az utóbbi években a Nyugattal szoros gazdasági együttműködés alakult ki, a gazdasági struktúrákon módosítanak és csökkentik a fegyverkezési verseny gazdasági terheit. A kelet-nyugati tudományos-műszaki kapcsolatok a múltban is, ma is aszimmetrikusak. Az együttműködés valamennyi területén és formájában több a tudományos és műszaki munkaerő kiutazása a nyugati országokba, mint beutazása onnan, aminek