Tudományszervezési Tájékoztató, 1982
2. szám - Figyelő
zatalt és egy sor, egyetemen kivüli szempontot vont be a mérlegelésbe; az egyetemi élet "demokratizálása" nem tette gyorsabbá és egyértelműbbé az egyetemi oktatás és kutatás szervezetét. Még károsabb hatása volt a felsőoktatás expanziójának: az utóbbi két évtizedben az egyetemi hallgatók létszáma több, mint háromszorosára nőtt, a tudományos személyzeté megnégyszereződött. Az egy fő tudományos személyzetre jutó diákszám az i960.évi 19,7-ről 1970-ben 10,8ra, 1978-ban 14,4-re változott, de az i960 előttinél még mindig sokkal jobb. Mennyiségét tekintve tehát az egyetemek expanziója nem járt a kuta tási kapacitás csökkenésével, az egyetemi oktatók átlagos szinvonala viszont egyértelműen csökkent. A középszerűek sokasága pedig bénitólag hat a tehetséges kutatókra is: számtalan példa bizonyitja, hogy azok a kutatók, akik kiemelkedően jó munkát végeztek egy-egy nemzetközi hirü kutatóintézetben vagy neves külföldi egyetemen, a nyugatnémet egyetemre viszszakerülve "elhalványulnak". A "tömegméretűvé" vált egyetemek hátrányosan hatnak az egyetemi oktatók korstruktúrájára : 1995-ig nagyon kevés professzori állás ürül meg, és igy a tudományos utánpótlás a következő 10-15 évben elhelyezkedési nehézségekkel küzd majd. Végső soron ugy tűnik, a csúcsteljesítmények elmaradásának okát a kutatás számára kedvezőtlen légkörben kell keresni: a fiatal tudósok nem látnak perspektivát a tudományos kutatásban, rezignálttá válnak; a kutatók önállóságát, hatáskörét, döntési felelősségét megnyirbálják; az egyetemeket és a kutatóintézeteket középszerű szakemberek árasztották el az expanzió éveiben. Fontolóra kellene venni, nem azért sikeresebbek-e az amerikai, brit, japán kutatók, mert kevesebb egyetemre összpontosul a tudományos elit, a legfontosabb tudományos alapkutatás, és ezzel a kutatási költségvetés oroszlánrésze is. A Harvard, a MIT, a tokiói és kiotói-egyetem, Oxford és Cambridge légköre annyira stimuláló, hogy az odakerülő /amugyis legtehetségesebb/ fiatalokból a maximumot hozza ki. A nagyszámú, de rendkivül heterogén szinvonalu nyugatnémet egyetem és főiskola nem fejthet ki hasonló hatást. Elitfakultások, elitegyetemek kiépitése, a felsőoktatás átgondolt differenciálásával párhuzamosan, a legbiztosabb és a legtöbbet igérő módszernek látszik ahhoz, hogy a nyugatnémet kutatók megint a világ élvonalába kerüljenek. — WILD, W. : Kein gutes Klima für die Forschung. /Nem kedvez a légkör a kutatásnak./ = Deutsche Universitäts-Zeitung /Bonn/, i98i. 20. no. 727-73О.Р. Mérnökképzés a KGST országokban A szocialista országok nemzetközi szemináriumokon foglalkoztak a mérnökképzés legfontosabb problémáival. - Milyen követelményeknek kell megfelelnie a tudományos-müszaki forradalom korában a mérnöknek? - Nem egyszerűen műszaki feladatokat kell megoldania, hanem a társadalom fejlődését kell szolgálnia, politikai, szociális, gazdasági kérdésekbén is kell tájékozódnia, fejlett erkölcsi érzékkel kell rendelkeznie. Szaktudása legyen korszerű, széleskörűen alkalmazható. - Az iskola, az egyetem és az ipar együttműködése a szakemberképzésben. - A tagországok jelentős erőfeszítéseket tesznek az együttműködésért. Az NDK-ban a mérnököket, a műszaki egyetemi hallgatókat bevonják az iskolák pályaválasztási tevékenységébe, a Szovjetunióban súlyt helyeznek a fizikai munkások és az egyetemi hallgatók közötti kapcsolatteremtésre, Kubában uj tipusu felsőfokú oktatási intézményeket hoztak létre, melyek az oktatás, a tudomány és a termelés egységén alapulnak. A Szovjetunióban felismerték, hogy a társadalmi munkamegosztás fejlődése miatt pontosabban kell meghatározni a mérnökképzés profilját. A hároméves alapképzés után a termelési, technológiai, tervezői, kutatói, terme lésirányitói, valamint oktatói feladatok 159
