Tudományszervezési Tájékoztató, 1982

2. szám - Szemle

MI VÁRHATÓ A 6.ÖTÉVES TERVTŐL? Az évtizedfordulót ilyen ellentmondásos helyzetben értük el. Az 1980-1985évekre szóló hatodik ötéves népgazdasági terv az ellentmondás fokozatos feloldása mellett bizonyos értelemben további ellentmondások vállalására kényszeriti a K+F bázist. A népgazdasági terv a mintegy 3 %-os évenkénti nemzeti jövedelem növekedést alapul véve a középtávú tervidőszakra tervezett nemzeti jövedelem 3 %-ában állapitja meg a K+F finanszírozására forditható források nagyságrendjét. Ez az összeg a terv szerint öt év alatt mintegy 103 milliárd Ft-ot jelent. A népgazdasági terv tehát a nehezebb gazdasági körülmények között is némileg kedvezményezett ágazatnak tekinti a K+F szférát, miután pénzügyi ellátásának növekedését a nemzeti jövedelem növekedésével megegyező ütemben biztositja. Ez az ütem azonban lényegesen lassúbb, mint amit a K+F bázis az utóbbi husz év alatt megszokott, és látható volt, hogy a rendkivül gyors növekedés idején sem sikerült kivédeni egyes területek relativ elszegényedését. Ahhoz, hogy a bázis anyagi ellátottsága, az ezzel kapcsolatos hatékonyság alakulása ne romoljék, szükségszerű a bázis jelenlegi méreteinek csökkenése. A csökkenésnek egyben szelektiv fejlesztéssé kell alakulnia. A tudománypolitika preferált területeinek: a vállalati kutató-fejlesztő helyeknek és az egyetemi kutatásoknak elsősorban intenziv anyagi fejlesztése mellett az önálló kutatóintézetek fokozatos átszervezése válik szükségessé. Itt elsősorban az a lényeg, hogy a bázis eddig túlságosan stabil intézményi szerkezete fokozatosan feloldódjék. Mobil szerkezetű bázis esetén ugyanis nem valami a prior

i létező intézmény fenntartását kell szavatolnia a finanszírozásnak, hanem megadott feladatokhoz és célstrukturákhoz rendelhető a finanszírozás belső szerkezete. Ez az igény a hatodik ötéves terv K+F-re vonatkozó financiális elveiben már kimutatható. A terv szerint a nemzetgazdaság nem vállalkozhat arra, hogy az eddiginél magasabb arányt hasitson ki belföldön felhasználható nemzeti jövedelméből K+F-re. Az adott nagyságrenden belül kell gazdálkodni, rugalmasabb, feladatra orientáltabb finanszírozással. Ezek után kinálkozik a cikkünk elején feltett másik kérdés megválaszolása: kik és milyen információk alapján döntik el, hogy mekkora K+F forrás képződjék, és milyen legyen a képzés és az allokáció szerkezete? Először vázlatosan bemutatjuk, hogy Magyarországon milyen forrásokból finanszírozzák a K+F-et,s ezek a források hogyan alakultak ki. A K+F RÁFORDÍTÁSOK FORRÁSAI ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉS A felszabadulás után másfél évtizeden keresztül a tudományos kutatás és fejlesztés kizárólagos forrása az állami költségvetés volt. Még azoknál a vállalatoknál is költ ségvetési támogatás fedezte e tevékenységek pénzügyi szükségleteit, amelyekben a háború előtt és alatt önfinanszírozás alapján működtettek kutatólaboratóriumokat. A kutatásfinanszírozás alapelve az volt, hogy pénzügyileg is független, autonóm fejlődést kell biztositani a kutatás minden területének. A gazdaság és a meglehetősen szegény ipar mindennapi gondjaitól mentesíteni kell a kutatás egyre inkább intézményesülő ágazatát. Ez az elv egészen 1956ig érvényesült. MŰSZAKI FEJLESZTÉSI ALAP Ettől kezdve az önálló, igen jelentős kapacitást képviselő ipari kutatóintézetek és egyes egyetemi tanszékek —bár még mindig lényegében a központi, vagy a vállalatokhoz juttatott költségvetési támogatás terhére— kutatási megbízásokat vállalhattak. Részben e megbízások sikeressége, a velük kapcso111