Tudományszervezési Tájékoztató, 1979

1. szám - Szemle

ni. Egyrészt az intézet érdemi tevékenységét végző kutatókollektiva a szervezet irányításával, igazgatásával kapcsolatos tevékenységet esetleg nem csupán feleslegesnek, hanem adott esetben a munka akadályozójának is látja, másrészt az adminisztráció könnyen válhat öncélúvá, megfeledkezhet "kiszolgáló" jellegéről, márpedig ténylegesen ez a funkciója — amint ez a funkciója az intézetek akadémiai irányításának is. Nem kétséges, a főhatósági és az intézeti irányítás egyaránt arra kényszerül, hogy a kutatókat nem a közvetlenül kutatási tevékenység részét alkotó feladatokkal is terhelje /beszámolás stb./, ám ezeket rendszerben kell kialakitani, kerülni kell az ismétléseket, a párhuzamosságokat. A kutatói kollektívának is meg kell értenie, hogy éppen a kutatói tevékenység kiszolgálása időnként olyan adatokat igényel, amelyek csak maguktól a kutatóktól szerezhetők be, s minthogy a modern kutatói tevékenység szükségképpen szervezeti keretek közé került, honorálni kell a szervezet létéből és működéséből fakadó igényeket. Mindazonáltal —ugy tűnik— a szervezet igényei és a "kutatótermészet" közötti konfliktusok aligha küszöbölhetők ki teljesen, ahogyan a kétféle kollektíva —a kutatói és a kiszolgáló, adminisztratív— közötti feszültségek is csak a kölcsönös megértés növekedésével enyhíthetők. Különösen, ha meggondoljuk, hogy a kutatók egy része az u.n. nehéz emberek fajtájába tartozik, akik számára pszichikai sajátosságaik még nehezitik a szervezeti keretekbe való beilleszkedést. A szervezethez való túlságos adaptáció —és ezt leginkább a Szociológiai Kutatóintézetben illik tudni— éppen az eredményes kutatómunkával összefüggő innovativ készséget csökkentheti. Márpedig ilyen készség csökkenése a kutatói tevékenység elszürkülését eredményezi. Tiz év tapasztalatai után sem javasolhatok azonban mást, mint kölcsönös türelmet és megértést. A türelem —azt hiszem— elengedhetetlen intézetvezetői tulajdonság. Valószínűleg minden vezetői tevékenységhez szükséges, de különböző mértékben. A kutatóintézet irányitása sokkal inkább hasonlitható a diplomáciához, mint a katonai parancsnok ténykedéséhez. /Megjegyzendő, a sikeres diplomáciának is alkotóeleme a következetesség és az erély, de talán nem elsősorban a külső formákban./ A VITÁKRÓL Végezetül a viták problémáját szeretném említeni. Annak idején, amikor az intézetbe kerültem, nem a viták hiánya volt a probléma, sokkalta inkább az, hogy a kutatómunkát is viták helyettesitették. A vitákból /s ez nem korlátozódik csak az intézetben szerzett tapasztalatokra/, azt a következtetést vontam le —és ez nyilvánvalóan nem meglepetés, csak következményeivel nem számolunk eléggé—, hogy az eredményes kutatói képesség és teljesítmény viszonylag ritkán párosul jó vitakészséggel, így azután nagyon érdemes kutatók és főleg eredményeik szorulhatnak és szorulnak is háttérbe a viták során. A vitákból egészen más "szakmai hierarchia" alakulhat ki, mint a tényleges tudományos eredményekből, ha azokat esetleg nem tudják megfelelően képviselni /ami jelentősen a személyiség felépítésétől függ/. A viták jelentőségét már csak ezért sem szabad eltúlozni. Ezzel is összefügg, hogy —különösen az első évek után, az intézet belső szervezeti kereteinek kialakulásával— az intézeti vitákat inkább az egyes tudományos osztályok keretében zajló vitákkal igyekeztem helyettesíteni. Az osztálykeret —amely az egyébként is nap mint nap együtt dolgozó embereket jelenti— egyrészt jelentősen csökkenti a vitakészség egyik összetevőjének, a nyilvánosság előtti szereplésnek a hatását, másrészt a hozzáértők körét jelenti. A tudomány belső tagozódásával igazán érdemi vitát csak a hozzáértőktől várhatunk /leginkább tőlük követelhetjük meg és remélhetjük a vitaanyag megismerését, igy a valóban releváns megnyilatkozást is/, de igy érhető el az is, hogy az osztályok valóban kutatási egységekké formálódjanak, ahol a kutatási témák lényeges aspektusai megvitathatok, a kezdő munkatársak nevelhetők stb. Mindez természetesen magával hozta az osztályvezetők jogkörének bővülését — és ezzel természetesen felelősségük növekedését is. Eldöntésre vár azonban a kérdés, válhat-e ilymódon az intézet egységes kutatói kollektívává? A vitáknak osztálykeretek közé való tereli