Tudományszervezési Tájékoztató, 1977

1. szám - Szemle

A tudománypolitikai irányitás Belgiumban elsősorban a pénzügyi források elosztása , kisebb mértékben adminisztrativ szabályozás utján érvényesül. Igen kevés figyelmet forditanak hosszú lejáratú célkitűzések és távlati tervek kidolgozására. Mivel a hagyományok még igen elevenek, gyakran kisérletet sem lehet tenni egyes elavult profilú intézetek ujjá-, illetve átszervezésére, sőt az ujitó kedvet e téren fenyegető jelenségként Ítélik meg. Ha például valamelyik egyetem bezárja laboratóriumait, mert azok a kutatók, akik valaha hiressé tették ezeket, eltávoznak, s igy korszerűségben nem versenyezhetnek a többivel, akkor hamarosan elveszíti diákjait is. Az állam a finanszírozási keretet ugyanis a fakultások jellege és száma, továbbá a hallgatók száma alapján folyósítja, viszont a diákok azon egyetemeket részesitik előnyben, ahol laboratóriumok is működnek. Ennek következtében az egyetemek akkor is fenntartják laboratóriumaikat, ha ezek teljesen improduktívak, mert nem kockáztathatják meg egyes diszciplínák oktatásának megszüntetését, a hallgatók elvándorlását és az állami támogatás megszüntetését. Tapasztalható —hagyományosan kialakult— verseny az egyetemek között, de ez nem küszöböli ki a kutatási átfedéseket a tudósok munkájában. Kevéssé alakult ki a közösen végzett /csoportos/ Kutatás, inkább egyéni kezdeményezésre jönnek létre közös erőfeszítések a tudományos munkában. A szervezett koordinációs tevékenység e területen gyenge lábakon áll. Belgiumban —kicsiny területe ellenére— három komplett agrártudományi fakultás található, hét fakultáson tanítanak műszaki- és alkalmazott tudományokat, valamint orvostudományt, továbbá hat jogi fakultás, és egy sereg közgazdasági, társadalomtudományi, politikai és művészeti jellegű kar is működik. A régi szerzett jogok és befolyási szférák annyira kiépültek a belga tudományos életben, hogy az állami szervek csak "jelzőrendszer" kidolgozására szorítkoztak a kutat ástervezés területén. Gyakorlatilag e rendszer főleg téma-ajánlásokra korlátozódik, de kiegészül részben előkészitő jelentések és egyes tervek kimunkálásával, továbbá bizonyos összesítő kutatási eredmény-értékelések retrospektiv elemzésével. A kutatási programok kidolgozásakor csakúgy, mint az egyetemi oktatásban, elsődlegesen arra törekszenek, hogy a rendelkezésre álló anyagi forrásokat minél tisztességesebben osszák szét a tudományos és az oktatási intézmények között. E sok tekintetben sajátos vonások rávilágítanak azokra a komoly nehézségekre, melyek Belgiumban erősen késleltetik egy hatékony tudománytervezési mechanizmus létrehozását . A TUDÓSOK RÉSZVÉTELE A KUTATÁSI TERVEK KIALAKÍTÁSÁBAN A tudósokat általában nem vonják be a programok koncepcionális előkészítésébe, mert többségük nem rendelkezik a szükséges "előfeltételekkel". Ez utóbbiak egyik legfontosabbika: a magas, a "felelősségteljes" beosztás. Például valamelyik egyetem rektora, vagy kari dékánja, illetve kutatóintézeti igazgató, szakszervezeti képviselő, egy magántársaság menedzsere, vagy magasrangu tisztviselője legyen, aki részt vehet az állami kutatási program kialakítását végző testület munkájában, vagy potenciálisan közreműködhet a magánintézmények hasonló erőfeszítéseiben, például a Nemzeti Tudományos Kutatási Alap munkájában. A "felelős" poszton álló kutatók átlagos életkora 4-5-50 év, amit lényegében a körültekintő, kompromisszumra kész, fejlett munkamódszer garanciájának tekintenek az illetékesek, és egyben a kellően át nem gondolt szellemi újítások megfelelő szürőapparátusának is tartanak. Egy 40 év alatti kutató számára szinte lehetetlen bekerülni azokba a körökbe, amelyek véleményét figyelembe veszik a kutatási programok kidolgozása során. 61