Tudományszervezési Tájékoztató, 1969

1. szám - Szemle

pére. Vágyunkból, hogy Istent az ember fölé, s az embert az anyag fölé emeljük, egyenesen következik a feltevés, hogy gép nem alkothat gépet a maga képére; ez a felfogás éles választóvonalat huz az élő és az élettelen rendszerek közé, s szorosan kapcsolódik a teremtő és a teremtmény között húzódó határvonal hitéhez. Létezik ilyen határvonal? Wiener egy teljes fejezetet szentel annak, hogy bebizonyitsa: nagyon is elképzeljető, hogy gép gépet alkosson a maga képére.Ez persze nem a biológiai nemzés,még kevésbé az isteni teremtés modellje. A könyv e két része —amely a tanuló, illetve az önmagukat reprodukáló gépekkel foglalkozik— kiegésziti egymást. A tanulás individuális folyamat, s mint ilyen ontológiai jellegű; a biológiai reprodukció a faj életjelensége, s mint ilyen filogenetikai jellegű, bár a faj is tanul, akárcsak az egyén. A darwini természetes kiválasztódás a faj valamiféle tanulási folyamata, mely az egyéni reprodukció körülményei között bonyolódik le. A könyv harmadik témaköre szintén a tanulás kérdéséhez kapcsolódik. Ez az élőlény és a gép viszonyával foglalkozik, azokkal a rendszerekkel, amelyek emberi és gépi elemeket egyaránt tartalmaznak. E rendszerek létezése óhatatlanul felvet bizonyos etikai kérdéseket, s ezek korunk emberiségének legveszélyesebb csapdái, mert rengeteg emberi hagyományt érintenek. Ezután Wiener áttér a tanuló gépek ismertetésére: megállapitja, hogy szervezett rendszer az a rendszer, amely valamely bemenő információt kimenő információvá alakit át valamely megadott transzformációs elv szerint. Ha ez a transzformációs elv valamilyen érdemi teljesitmény kivánalmaihoz igazodik, s alkalmas arra, hogy a teljesítményt a megadott kivánalom értelmében tökéletesítse, azt mondjuk, hogy a rendszer tanul. Egyszerű példája a rendszernek a játék, amely meghatározott szabályok szerint folyik, s ahol a teljesitmény-kivánalom a megadott szabályok szerint folyó játék megnyerése. Azok a játékok, amelyeknek elmélete teljesen felderitett, nem érdekesek. Elméletileg —állitja Neumann— megállapítható minden játék megnyerésének biztos módszere. Egy mindenttudó lény —isten—, nyilván a sakkot és a dámát is az ilyen neumanni alapon megoldott játékok közé sorolná, minthogy azonban embernek még nem sikerült teljes elméletüket kidolgoznia, egyelőre még jelentős előrelátást és intelligenciát kivánnak a játékostól. A játékos azonban nem a Neumann-elmélet által javasolt módon játszik, azaz nem a lehető legjobb lépést teszi, abban a feltevésben, hogy az ellenfél is a lehető legjobb lépéssel válaszol, és igy tovább, mig valamelyik játékos nem győz vagy a játék önmagában meg nem ismétlődik. Persze egy sakkjátszmát csak akkor lehetne igy lejátszani, ha ismerné valaki a játék teljes elméletét, abban az esetben viszont a játék elvesztené minden érdekességét. A tanulás kérdése, különösen a játszani tudó gépek kérdése, látszólag távolesik minden vallási megfontolástól. Márpedig itt is találkozunk analógiával: a teremtő és a teremtmény között folyó játék analógiájával, melyet a Jób könyvében és Milton Elveszett Paradicsomában egyaránt megtalálunk. Az orthodox zsidó és keresztény felfo47