Tudományszervezési Tájékoztató, 1968

1. szám - Szemle

fejlődesi folyamatának vizsgalatara. A probléma megoldását mas, nevezetesen filozófiai uton, a tudomány fejlődési logikáját tanulmányozva is kereshetjük. Ma azonban ez a két módszer még nem kapcsolódik egymáshoz. A "tudományméréssel" kapcsolatban mindenekelőtt két alapvető kérdést kell tisztázni: mit kell mérni és hogyan kell mérni. Meg kell vizsgálni, hogy a mérendő mennyiségek egymás között milyen korrelációban vannak, valamint azt —

s ez igen fontos kérdés—, hogy a. mennyiségi értékelés alapjául szolgáló mutatók mennyiben fejezik ki valóban azt, amit intuitiv módon a tudomány fogalmán értünk. Jelenleg, többek között, az alábbi mutatók mérése szokásos: a publikált munkák, a tudományos dolgozók, a tudományos csoportok, kollektivák száma, a tudományos munkát végző csoportok nagysága, a publikációk esetében a társszerzők száma, valamely szerzőre vonatkozó hivatkozások száma, az egyes folyóiratok olvasottsági adatai valamely könyvtár esetében, a tudományos kutatásokra forditott összegek nagysága. Néha azt is mérik, hogyan oszlik meg a tudományos dolgozók munkaideje a különböző müveletek között: mennyi időt töltenek a publikáció kikeresésével, a kisérletek kidolgozásával, adminisztratív tevékenységgel. Mindezek természetesen csupán közvetett mutatók, melyek az egyes tudományterületek fejlődésének tükrözésére szolgálhatnak. Felrajzolhatók például olyan grafikonok, melyek az idő függvényében megadják, hogyan változott valamely mérési eljárás érzékenysége vagy az elektronikus számitógépek műveleti sebessége. Nem áll azonban rendelkezésünkre olyan mutató, amely egyértelműen jellemezné azt, amit intuitiv módon az egyetemes tudomány fogalmán, a tudományon mint egészen értünk. Ezzel kapcsolatban fel kell hivni a figyelmet arra, hogy a természettudományok esetében is arra korlátozódnak a mérési eljárások, hogy közvetett mutatókat mérjünk. Hiszen ki tudná megmondani, hogy tulajdonképpen mit is értünk a jó félvezető anyag, vagy a jó acél fogalmán? Ilyen esetekben is csak a közvetett mutatók összességével dolgozhatunk. Sőt általában még az is nehézségbe ütközik, hogy felépítsünk egy teljes rendszert, amelyben a kritériumok egymással mindvégig összhangban állnak és nem ellentmondóak. A kérdéseket általában csupán meghatározott szempontokból vizsgálhatjuk, s például nem mondhatjuk, hogy valamely megoldás vagy rendszer optimális, csupán azt, hogy bizonyos szempontból optimális. Még a természettudományok esetében is ugy kell kutatni és irányitani a folyamatokat, hogy azokról csupán közvetett mutatók állnak rendelkezésre. Ebből a szempontból tehát a tudománymérés sincsen rosszabb helyzetben, mint a mérés más területei. A TUDOMÁNY FEJLŐDÉSÉNEK FÜGGVÉNYEI Az eddigi vizsgálatok alapján sikerült kimutatni, hogy a tudomány fejlődése exponenciális függvénnyel irható le. Ezt mutatja például, hogy a publikációk és a tudományos dolgozók száma egyaránt megkétszereződik