Tudományszervezési Tájékoztató, 1967
1. szám - Szemle
Igen általánosan elterjedt az a téves nézçt, hogy a férfi és a no munkája között valamilyen minőségi különbség van, a no nem rendelkezik azokkal a belső képességekkel és követelményekkel, amelyek az eredményes és alkotóképes tudományos munkához elengedhetetlenül szükségesek. Ebből adódóan azután különbséget tesznek női és férfi foglalkozási ágak —vagy tudományszakok— között. Ennek az előitélettipusnak sokszor akaratlanul is segítséget nyújtanak a társadalomtudományok, illetve bizonyos társadalomtudományi elméletek és megállapítások helytelen interpretációi. Például abból a statisztikai tényből kiindulva, hogy a matematikai képességvizsgálatok eredményeinek elemzése bizonyos számbeli fölényt mutat a férfiak javára, arra a következtetésre jutottak, hogy a nők nem alkalmasak erre a pályára, s ennek folytán igen sok tehetséges lányt lebeszélnek arról, hogy a matematika-szakot vegye fel az egyetemen. Hasonló a helyzet több más természettudományos szakon és főként a mérnöki fakultásokon. Ez az előitélet mélyen gyökeret vert a társadalomban, a társadalom legkisebb egységeiben, a családban és magában az egyénben is. A családapának például gyakran nagy szerepe van abban, hogy az eredetileg mérnöki pályára készülő lánygyermek más, "nőies" pályát választ. Nagyon nagy azoknak a fiatal lányoknak a száma is, akik képességeik ellenére nem választják a mérnöki vagy természettudományos kutatói pályát, mert nem találják nőiesnek. Ez az előitélet tipus azonban az, amelyiket egyértelműen elvetnek az e problémával foglalkozó szakemberek. Érdekes megemlíteni, hogy cáfolatul éppen egy szovjet 4/ , példát hoz fel Bruno Bettelheim, a chicagói egyetem pedagógia professzora , es a kérdés irodalmában gyakran találunk hivatkozást a szovjet társadalomra. B ettelheim professzor elmondja, hogy egy szovjet lány önként jelentkezett a bratszki vizierőmü építéséhez három éves időtartamra. E fiatal szovjet nő beleszeretett munkájába, s elhatározta, hogy ottani munkáját összekapcsolja a tanulással és mérnök lesz . Olymódon szerette munkáját, hogy elkötelezettséget érzett vele szemben és a férfiakkal egyenlő módon dolgozott. Csupán egy különbség volt észlelhető, s ez az a pont, ahol egyáltalán különbséget lehet és szabad tenni a férfi és a női mérnöki munka között: másként közelitette meg a munkát. A férfi "meghódítja" a munkát, leküzdi a nehézségeket, mig a nő "magához öleli" és feloldódik benne. Tehát az egyetlen létező különbség az "érzelmi hozzáállás", a megközelítési mód, mely más a férfinél és más a nőnél, de e kettő —ugy vélik legtöbben— szükségszerűen és hasznosan kiegészíti egymást. Annál nagyobb egy tudományos probléma megoldásának az értéke, minél inkább egyesíti a férfi és női megközelítési módot. Bizonyos statisztikai tények jelentőségének eltulzásából és a belőlük levont helytelen általánosításból táplálkozik az a tévhit is, hogy a nők inkább az előkészitő, feldolgozó és más úgynevezett "rutin munkákra" alkalmasak, a következtetések levonásában azonban a férfiaké az abszolút fölény. Ennek ellentmond az a tény, 4/ BETTELHEIM, Bruno: i.m. 6-7.p. 54
