Tudományszervezési Tájékoztató, 1966

1. szám - Szemle

gyelmli szélsőségnek elkerülése végett még nem szükséges a tudományt az egyes ember vágyaként felfogni, sem pedig teljes magányosságba vonulni e vágy kielégítése végett. A tudomány sokak kedvtelésévé válhat. A tudományoknak még a némileg dilettáns müvelése is a mai sporthoz lehetne hasonló, de jóval mélyebb és emelkedettebb szórakozást nyújtana. Belátom, tudós, tehát elfogult vagyok, de a tudománynak ez a perspektívája ott sántit, hogy minél jobban eltávolodik a sivár Shaw-i képtol, annál inkább puszta időtöltésként kezeli a tudományt, s nem olyan tényezőként, ami abroncsként összefogja a társadalmat és céltudatosságra ösztönzi. Azt hiszem, hogy a társadalomnak szüksége .van ilyen célkitűzésre és nem is látok semmi mást, ami ezzel egyenértékű célkitűzés lehetne. A közös célkitűzésnek ugyanakkor elegendő szabadságot kell biztosítania az egyén számára, hogy a befolyásra és az egyediségre irányuló vágyakozása észszerű kielégítést nyerjen, hiszen e vágyaknak mind a hiánya, mint a túltengése veszélyessé válhat. ARANY KÖZÉPÚT A KÉT VÉGLET KÖZÖTT? Az eddigiekben megtárgyalt két végletes alternativa valószinüleg elégtelennek bizonyul, éppen mivel mindkettő szélsőség. Véleményem szerint mindkettőre, a "nagy tudományra" és a "kis tudományra" egyaránt szükség van, és a kettő közötti választás szükségessége, a kettő természetes versengése az, ami mindkettőnek vonzerőt, jelentőséget és életképességet kölcsönöz. Emellett mindkettőnek meg lehetnek a maguk speciális területei, ahol egymagukban hatékonyabbak, mint a másik változat. A nagy tudományt illetően nem szabad elfelednünk, hogy legalábbis jelenleg még fennállnak azok a specifikus képességek, amelyeket el szeretnénk érni — s ez nem azonos az egyszerűen mélyebb megértéssel. Igen általánosan szólva: azokkal a képességekkel, amelyeknek fejlesztésére törekedünk, Földünket több ember számára tehetnénk lakhatóvá. Ilyen képességek csakis nagy vállalkozások révén fejleszthetők, s valóban létrehoztunk nagy laboratóriumokat, a nagy tudomány apparátusát, mely a jobb élethez és fokozott védelmünkhöz szükséges technikai készségekkel vérteztek fel bennünket, ^ásrészt, a kis tudomány és az egyéni tudós szintén szükséges. A dolgok alapos megértése, az egyhangúságtól való határozott eltérés — mindez ritkán születik meg jól szervezett laboratóriumokban dolgozó szorosan összekovácsolt csoportokban. Az ilyen uj felismerések —hogy csak Planck elemi quantum koncepcióját említsem— döntő hatással voltak a tudományra a múltban, és igy lesz ez előreláthatóan a jövőben is. Alig képzelhető el az ilyenek kialakitása másként, mint viszonylagos magányban. Amilyen mértékben elfordul a tudomány a technikától és koncentrál az alaposabb belső megértés felé, olyan mértékben nő majd a kis tudomány szerepe. 14