Tudományszervezési Tájékoztató, 1964
3-4. szám - Bibliográfia
lehetőleg átfogó tájékoztatást nyújtson a brit kutatás szervezetének egészéről, különös tekintettel a fejlődőben levő volt gyarmati országoknak nyújtott tudományos-műszaki támogatásra és annak szervezetére. Első fejezete ("A brit tudományos kutatás szervezete") röviden ismerteti a kormány, tudományos társaságok, akadémiák, egyetemek és főiskolák kutató és kutatásszervező munkáját, majd a tulajdonképpeni kutatásszervező intézmények működését irja le (ipari és állami kutatás vezető és irányitó szervei, kutatási tanácsok, az Atomenergia Hatóság és más szervek ). Második fejezete ("A tengerentúli kutatással foglalkozó szervek") egyrészt az előzőekben ismertetett szerveknek tengerentúli, illetve gyarmati területekkel foglalkozó részlegeit, másrészt azokat a szerveket és intézményeket ismerteti, melyek a brit és a nemzetközi kutatásügy kapcsolatával foglalkoznak. A nemzetközösségi hatáskörű intézmények működésének leirása után a szintén nemzetközösségi szintű tudományos szakintézményekkel és szakmai tudományos szervezetekkel foglalkozik. A harmadik és a negyedik fejezet a brit gyarmatok kutatásügyét külön tárgyalja. A harmadik fejezet a brit gyarmatok kutatási szervezeteit és szervezőmunkáját, a negyedik fejezet a gyarmatokról származó fiatalok tudományos képzésének helyzetét és szervezetét irja le. Az ötödik fejezet a brit kutatás és a fejlődésben lévő országok kapcsolatát ismerteti, s bemutatja, hogy a mezőgazdaság, közegészségügy és orvostudomány, az épitészet és műszaki tudományok, az atomenergia és távközlés térületén milyen segítséget nyújt Nagy-Britannia a fejlődő országoknak. A füzetet záró hatodik fejezet a fejlődő országok tudományos életének kérdéseiről tartott genfi ENSZ konferencia munkáját foglalja össze, különös tekintettel a brit részvételre. BUCKLAND , William R.— FOX,Ronald ,A. Bibliography of basic texts and monographs on statistical methods. 1945-1960. (2.ed.) Edinburgh,London, (1963.) Oliver and Boyd.. VII, 297 p. A statisztikai módszerekről szóló szövegek és monográfiák bibliográfiája 1945-1960. MTA A matematikai-statisztikai módszerek egyre inkább tért hóditanak a tudományos kutatás módszertanában nemcsak a természettudományok, hanem a társadalomtudományok területén is. Ezért kivánjuk felhivni olvasóink figyelmét erre a bibliográfiára, amely a minden célra felhasz nálható statisztikai módszerekről szóló müveket sorolja fel. Természetes, az, hogy ez a növekvő fontosságú tématerület olyan hatalmas irodalommal rendelkezik, melynek feltárása teljes egészében szinte lehetetlen. E bibliográfia szerzői ezért tizenöt év terméséből a nézetük szerint legfontosabb 190 müvet válogatták ki az angol nyelvterületről. A müveket a statisztikai módszerek egyes ágazatainak megfelelő különféle fejezetek alatt betűrendben sorolják fel. (Általános bevezetó munkák, matematikai statisztika, valószinüség számítások, adatfelvételek felmérése, ekonometria, demográfia, biometria stb.). Az egyes müvek cimleirása mellett közlik a .munka tartalomjegyzékét is, valamint a róla szóló fontosabb recenziók forrását és bizonyos részeit, melyek az ismertetett mü tartalmára és alkalmazhatóságára adnak felvilágosítást. A bibliográfia függeléke megadja a recenziókat tartalmazó folyóiratok címjegyzékét, valamint felsorolja a statisztikai munkákat kiadó vállalatokat, A függelék további fejezete a főrésznek megfelelő tagolásban kiegészítésként közli az 19601962 között megjelent munkákat, ezúttal csupán címleírás formájában. Az érdekes és újszerű bibliográfiát a könyvek szerzőinek névmutatója zárja. 462-