Bujdosó Ernő: Bibliometria és tudománymetria (Könyvtártudományi és Módszertani Központ – Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest, 1986)
2. A tudomány növekedése
Barnaby Rich már 1613-ban így panaszkodik: „Korunk egyik rákfenéje a könyvek elburjánzása. Annyira elöntik a világot, hogy az ember gyomra képtelen megemészteni azt a sok haszontalanságot amit naponta kiköltenek és szélnek eresztenek". A tudósok természetesen ezt mindig a mások munkájára értik. Rich ugyanis élete során 26 könyvet írt, 5 regényfordítást, 5 katonai művet, 7 kötetet Írországról, 6 könyvet a viselkedésről és az erkölcsökről és 3 pamfletet. Ezzel a szép teljesítménnyel maga is alaposan hozzájárult a „könyvek elburjánzásához". 8 A tudomány növekedésének üteme meglehetősen gyors, T d=15 év körül van. Vegyük egy kutató aktív életkorát, a tudományba való bekapcsolódás és az attól való visszavonulás idejét 45 évnek. Ez közel 3 kétszerezési időnek felel meg, ami alatt a tudományos ismeret 2 3 =8-szorosára nőtt, ha a kutató bekapcsolódásakor meglevő ismeretanyagot egységnyinek tekintjük. Azaz kutatónk joggal érzi úgy, hogy a tudomány az ő életében alakult ki, hiszen az ismereteknek 8/9-ed része, azaz 89%-a az ő életében keletkezett. Ez a tudomány „kortársisága", amely nemcsak az ismeretekre, hanem a kollégák, az élő és ismert kutatók terén is érvényes. A tudományterület növekedésével ugyanis azonos ütemben kell a területen dolgozó kutatók számának is növekedni. Ezt beláthatjuk, ha meggondoljuk, hogy egy kutató általában teljesítőképessége maximumán, vagy ahhoz nagyon közel dolgozik. A tudományos ismeret egyre nagyobb mértékű növelésére, egyre több közlemény írására tehát ő nem képes. Ehhez újonnan belépő, az ismereteket elsajátító kutatókra .van szükség. Kimutatható, hogy a terület fejlődési üteme és az ott dolgozó kutatók száma mindenkor azonos ütemben növekszik.* A kutatók „kortársiságát" tehát az jelenti, hogy minden valaha élt 9 kutató közül 8 kortársunk. A tudományt tehát nemcsak tárgyában, hanem személyiségeiben is nagyon „modernnek", kortársinak érezzük. Az elmondottakból következik, hogy a tudományterület fejlődési üteme kihatással van művelőinek átlagos életkorára is. Tételezzük fel, hogy az új munkatársak 25 éves korukban lépnek be a már meglevő és adott ütemben fejlődő kollektívába. Ahhoz, hogy a kollektíva átlagéletkora valamely állandó érték maradjon, a 25 éves belépők számának a 2. táblázatban feltüntétett növekedési ütemét szükséges tartanunk. 2 Ha például azt akaijuk, hogy a kollektíva átlagéletkora 35 év maradjon, akkor a létszám növekedésében az évi 10%-os ütemet kell tartanunk. Ez természetes fordítva is érvényes. Egy terület növekedési ütemének csökkenése tehát egyben a területen dolgozó kutatók „elöregedését" is jelenti. 'Hasonlítsuk össze a 19. ábra 1. görbéjének kétszerezési idejét a 6. ábra 4. görbéjének és a 8. ábra 1. görbéjének kétszerezési időivel. 48
