Kónya Sándor: A Magyar Tudományos Tanács 1948–1949 (A MTAK közleményei 35. Budapest, 1998)

II. - 2. Kísérlet ötéves tudományos terv kidolgozására - C) A Társadalomtudományi Szakosztály javaslata

A Pártkollégium az előterjesztéshez a következő megjegyzéseket fűzte: „A népi de­mokrácia viszonyai között a felnőttek nevelésének kérdése külön súllyal jelentkezik. Társadalmi viszonyaink állandóan változóban vannak, az újat kell meggyökereztetni. A felnőttek nevelésének tehát óriási szerepe van. A felnőttek és főiskolások nevelésének kérdését tehát súlyponti kérdésnek kell beállítanunk. Szorosabbra kell fognunk az ellen­séges ideológia elleni harc kérdését, körül kell néznünk először a saját portánkon és pedagógusaink először kritikailag vizsgálják felül saját munkásságukat. A javaslatban felvett összes kiadvány kiadása nem feltétlenül szükséges, így pl. az 1792-es röpiratok nevelési vonatkozásai, Apáczai munkái. A Magyar Tanácsköztársaság köznevelési ren­delkezéseiből elég egy összefoglaló, kritikai tanulmány." 3 7 A pártkollégiumi ülésekkel az ötéves tudományos terv készítésének első szakasza, a fő feladatok meghatározása lezárult. Az ütemterv szerint a Pártkollégium útmutatása alapján átdolgozott javaslatokat a szakosztályüléseken, majd az MTT elnökségében és augusztusban az MTT teljes ülésén kellett volna megtárgyalni és jóváhagyni. Erre nem került sor. Ezzel párhuzamosan a pártkollégiumi döntések után meg kellett volna kez­deni a terv részletes kidolgozását. Ez sem történt meg. Az MTT és az Akadémia „összeolvasztásának" előkészítéséről júniusban kialakított pártkollégiumi állásfoglalást követően az MTT vezetői nem törekedtek a Tanács testüle­teinek ügyrend szerinti működtetésére. A vezetők figyelme egyre inkább az Akadémia átszervezésének taktikai, szervezeti és személyi kérdéseinek megoldására összpontosult. Az ötéves tudományos terv kidolgozása, mint fő feladat lekerült a napirendről. Erdős Tamás ugyan november 3-án a Titkárság tervértekezletén megkísérelte felkelteni az érdeklődést e feladat iránt, de „Irányelvek az ötéves országos tudományos terv részletes kidolgozásához és végrehajtásához" című előadása a tennivalókat illetően igen kevés konkrétumot tartalmazott, általános elveket, jelszószerű kívánalmakat hangoztatott. Idézetek az előadásból: „Népszerűsítsük a tervezés gondolatát", „...tegyük a Magyar Tudományos Akadémiát tudományos életünk gócpontjává és legmagasabb szervezeté­vé." „...teremtsük meg a nagyszabású tudományos munka lehetőségeit, elszórt, kismére­tű, részben oktatásnak alárendelt intézmények helyett általában önálló, nagy létszámú tudományos intézetek formájában." „Ötéves tudományos tervünk hatalmas feladatait csak a tudományos munkások ezrei és tízezrei tudják elvégezni." „...sürgősen léptessük életbe az aspirantúra intézményét, tervezzük meg az aspiránsok számát." „...a tudomá­nyos munkás új típusának kialakítására hazánkban tárjuk rendszeresen és szervezetten tudósaink elé a szovjet tudományos munkások példáját..." „Adjuk tudósaink kezébe a klasszikusokat kézzelfoghatóan (!), gondoskodjunk róla, hogy a tudósok részére szerve­zett szemináriumok alkalmával fokozott gondot fordítsanak a dialektikus materializmus megtárgyalására". „A szovjet tudomány példáját kell ötéves tervünk során állandóan magunk előtt látni, a Szovjetunió eredményeit kell teljes mértékben megismernünk és átvennünk." „Tegyük ötéves országos tudományos tervünk vezérfonalává hálánkat és szeretetünket a Szovjetunió és bölcs vezére Sztálin elvtárs iránt." Ez inkább egy párttag­gyűlési előadás volt, semmint egy munkaértekezlet vitaindítója. A felszólalások nem követték az emelkedett stílust. Az egyik tudományos munkatárs az adminisztratív mun­kaerők számának növelését javasolta, az utánpótlással való foglalkozást hangsúlyozta. Haász Árpád, az Országos Dokumentációs Központ (ODK) vezetője a tudományos terv és a népgazdasági terv egymáshoz való viszonyának tisztázását sürgette. A titkárnők a gyorsíráshoz megfelelő ceruzát, a gépíráshoz jó írógépet igényeltek. A takarítónők fel­ajánlották: „...minden erejükkel hozzájárulnak az ötéves tudományos terv zavartalan 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom