Kónya Sándor: »Magyar Akadémia állíttassék fel...« Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek 1827–1990 (A MTAK közleményei 32. Budapest, 1994)
Dokumentumok
42. §. A másodelnök választása úgy történik, mint az elnöké, s szintén az államfő megerősítése alá bocsátandó. A másodelnök azonban a három év leteltével a legközelebbi háromévi ciklusra újra meg nem választható. 43. §. Egyik elnöknek Budapesten kell laknia. 44. §. A főtitkár az Akadémia határozatainak a szellemi téren végrehajtója, viszi a nagygyűlés, az összes, igazgatósági és elegyes ülések jegyzőkönyveit; a nagygyűlésen, az összes és elegyes ülésekben előadóképen működik, folytatja az összes Akadémia levelezését, írja történetét, évi jelentését s mindennemű tudósításait, szerkeszti Értesítőjét, ügyel könyvkiadásaira és a könyvraktárra és őrzi levéltárát. A főtitkár akadályoztatása esetében az elnökség az osztálytitkárok közül helyettest nevez. 45. §. A főtitkárt az elegyes ülés titkos szavazattal, egyszerű többséggel, a rendes tagok sorából élethossziglan választja. 46. §. A főtitkár mellé, ajánlata alapján, az elnök hivatal-vezetőt nevez ki, aki a főtitkár közvetlen rendelkezése alatt áll. 47. §. A gondnok az Akadémia határozatainak anyagi téren végrehajtója; ő őrködik az épületek fölött. Működéséről az igazgató-tanács előtt évenként beszámol. 48. §. Mindenik osztálynak egy külön titkára van. Ezek az illető osztály előadói, szerkesztik kiadványait, jegyzőkönyveit és tudósításait, viszik az osztálybeli levelezést. 49. §. Az osztálytitkárokat az illető osztályok ajánlatai alapján a nagygyűlés titkos szavazással, egyszerű többséggel, a rendes tagok sorából élethossziglan választja. Akadályoztatásuk esetére az osztályelnök nevez ki helyettest. 50. §. A főkönyvtárnokot az összes ülés egyszerű szótöbbséggel élethossziglan választja és a gróf Teleki-nemzetség alapító ága nevezi ki a belső tagok sorából; az alkönyvtárnokokat és a könyvtár egyéb tisztviselőit, a könyvtári bizottság ajánlata alapján, az Akadémia elnöke nevezi ki. A könyvtári személyzet a főkönyvtárnok közvetlen rendelkezése alatt áll. 51. §. Az elnök nevezi ki az Akadémia egyéb tisztviselőit, valamint az altiszteket, (szolgákat). Ez utóbbiak közvetlenül a gondnoknak és közvetve a főtitkárnak vannak alárendelve. VIII. Fejezet Fizetések és díjak 52. §. Az igazgató-tanács állapítja meg a főtitkár, a főkönyvtárnok, a főtitkári hivatal vezetője, a gondnok fizetését; ugyanaz szabja meg az osztálytitkárok, a könyvtárszemélyzet, az ügyész és a többi tisztviselők évdíját, valamint az altisztek (szolgák) járandóságát. 53. §. Mely tisztviselők és altisztek (szolgák) lakjanak az Akadémia épületében, az igazgató-tanács határozza meg. A főtitkár az Akadémia palotájában köteles lakni. 54. §. A rendes tagok, ha a pénztár ereje engedi, a régibbség szerint, az igazgatótanács által meghatározandó számmal, évi fizetést fognak kapni. 55. §. A tagoknak az Akadémia megbízásából végzett munkálatai, valamint az Akadémia nyomtatványai közé fölvett dolgozatai díjaztatnak. 249