Kónya Sándor: »Magyar Akadémia állíttassék fel...« Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek 1827–1990 (A MTAK közleményei 32. Budapest, 1994)
Dokumentumok
IX. Fejezet Alapszabályok módosítása 56. §. Az alapszabályok módosítása iránt indítványt mind az Akadémia összes ülésében, mind az igazgató-tanács ülésében lehet tenni. Az indítványnak, az illető testületben szavazattal bíró, legalább is öt tag által aláírva kell beadatni. Az indítvány tárgyalására vegyes bizottság küldetik ki az Akadémia elnökének elnöklete alatt, mely bizottságba az igazgató-tanács hat tagot, az összes ülés szintén hat tagot küld ki; ez utóbbiak sorába mindegyik osztály két — két tagot titkos szavazással választ. A bizottság, a beadott indítványt tárgyalván, jelentését az összes ülés és igazgatótanács elébe terjeszti. Ha az indítványt mindkét testület elfogadja vagy elveti: az ügy elintézettnek tekintetik. Ha ellenben a két testület határozatai közt eltérés mutatkozik: az eldöntés a nagygyűlés idején tartandó elegyes ülésre bízatik, olyképen, hogy az igazgató-tanács összes jelenlevő tagjai és az Akadémia többi tiszteleti és rendes tagjai egyenlő számban gyakorolják a szavazatjogot; ha egyik testületből több tag van jelen, mint a másikból, közülök annyi tag kisorsolandó, hogy számuk a másik testület jelenlevő tagjaival egyenlő maradjon. Az elnök is szavaz. A végzés érvényességéhez legalább tizenkilenc szavazó jelenléte szükséges; általános többség dönt. (V.ö. az Ügyrend 37. §-át.) X. Fejezet Szünet 57. §. Az Akadémia július, augusztus és szeptember havában szünetel. (Magyar Tudományos Akadémia Alapszabályai és Ügyrendje. Bp. 1936. MTA. 3—13. p.) 250