Kónya Sándor: »Magyar Akadémia állíttassék fel...« Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek 1827–1990 (A MTAK közleményei 32. Budapest, 1994)
„... Magyar Akadémia állittassék fel..." Bevezető tanulmány
A Természettudományi Akadémia megszűnése után az 1946-ban elfogadott új alapszabályok (18.), amelyeket 1946. augusztus 10-én erősített meg a köztársasági elnök, tükrözték a változást, az átalakulás irányát. Az Akadémia megújítását szolgáló módosulás nemcsak abból állt, hogy az eddigi egy természettudományi osztályból kettő lett, megnövelve a természettudósok számát az Akadémián belül, hanem az új pontokból az is érzékelhető, hogy új szerepet szántak az Akadémiának és a megtett lépéseket csak kezdetnek tekintették a reform útján. A reform célja volt: megszabadítani az Akadémiát örökségének feudális részétől, demokratikussá tenni belső működését, a tudomány fejlődését követve — több évtizedes igényt kielégítve — nagyobb képviseletet és szerepet biztosítani a természettudomány képviselőinek, hatékonyan részt venni az ország újjáépítésében és demokratikus átalakításában, szoros kapcsolatot kiépíteni a nemzetközi tudományos élettel. Már az 1869-ben elfogadott alapszabály rögzítette: az Akadémia „a törvényhozás és a kormány által hozzá utasított tudományos kérdésekben véleményt mond". A reform nemcsak ennek teljesítésére tartotta szükségesnek, hogy szakbizottságokat hozzanak létre, Akadémián kívüli szakembereket vonjanak be a munkába, hanem célszerűnek vélte azt is, hogy országos jelentőségű tudományos vonatkozású kérdésekben felkérés nélkül, közérdekből, saját kezdeményezése alapján is nyilváníthasson véleményt és alakíthasson ki álláspontot. Újrafogalmazták az Akadémia célját meghatározó 1. §-t. Az előző alapszabály a tudomány és irodalom magyar nyelven való művelésében és terjesztésében jelölte meg a célt, az új alapszabály szerint a cél: „a magyar tudomány és a magyar irodalom művelése és terjesztése." Új paragrafus biztosította, hogy idegen nyelven is elő lehet adni az Akadémián. A nemzetközi tudományos életbe való szélesebb és szorosabb bekapcsolódást azzal is elő akarták segíteni, hogy az idegen nyelvű tudományos folyóiratok megjelentetését az Akadémia feladatává tették, ily módon is törekedve a magyar tudomány eredményeinek külföldi megismertetésére. Az új alapszabály biztosította, hogy az Akadémia belső irányítása a tudósok kezébe kerüljön. Az Igazgató Tanács összetételének átalakításával megszűnt az az igazgató tanácsi tagság, amelyet tudománypártolásért kapott valaki, illetve azért lett az Igazgató Tanács tagja, mert „megnyerésétől az Akadémia dísze, s java öregbedését várta". A részben hasonló célú tiszteleti tagságot is fel akarták számolni. Az alapszabály kimondta, hogy új tiszteleti tag nem választható. Háromféle tagságot különböztetett meg az alapszabály: rendes, levelező és külső tag. A tagválasztásnál olyan változtatást vezettek be, hogy a kétharmados szótöbbségre csak osztályokon történt szavazásoknál volt szükség, a nagygyűlés egyszerű szótöbbséggel választhatta meg a tagokat. Egy év helyett három évben határozták meg a székfoglaló előadás megtartásának határidejét. Amennyiben a választott tag ennek nem tesz eleget, a helyét be lehetett tölteni. Új paragrafus szabályozta az eljárást arra az esetre, ha az Akadémia valamelyik tagjának „erkölcsi vagy állampolgári feddhetetlensége súlyos csorbát szenvedett". A természettudományok arányos képviseletét kívánták biztosítani az osztályok létszámának újbóli meghatározásával. Az alapszabály azt rögzítette, hogy a négy osztály mindegyikének 20 levelező, 20 rendes tagja lehet. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy csak hosszabb idő alatt lehetett volna ezt az arányt elérni, mivel kizárni senkit sem akartak, az előző alapszabály szerint pedig különösen a levelező tagok száma, a két társadalomtudományi osztályban jóval nagyobb volt. (I. Osztály 40, II. Osztály 60). A II. Osztály esetében még a rendes tagok száma is több volt 20-nál. Ezt úgy kívánták 23
