Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Politika — közélet — újságírás

318 Megvan nekem itt a »saját külön« olvasóközönségem; azoknak el-elbeszélgetek néha-néha, s amit itt elmondogatok, azt nem váltják be kortespénzre a választások napján. Mikszáth néhány év alatt a közönség kedvence lett. Most már el sem igen lehetünk az ő eleven rajzai nélkül, s szinte bosszankodva tesszük le a Pesti Hírlapot, ha nincs benne »tisztelt Házból«, ha Scarron össze nem cserélgeti abban a lapban a maga fejét a Horváth Gyuláéval, s ha az újság a Mikszáth humoros apróságai nélkül talál megjelenni. »Nincs benne semmi« — mondjuk —, s kedvetlenül tesszük félre az újságot. Pedig ír ő igen sokat a Pesti Hírlapon kívül is. Azok a jóízű rajzok, elbeszélések, nevettető karcolatok, amik külön kötetekben láttak napvilágot, most már nemcsak a mi magántulajdonaink többé. Ismeri már azokat a fél Európa. Le vannak fordítva angolra, németre, franciára; fordítják svédek, a lengyelek is. Attól kell félnünk, hogy nemsokára úgy kell visszareklamálnunk Mikszáthot a külföldtől; elveszik egészen tőlünk. Mikor egy-egy új kötete megjelenik, valóságos ünnepe van olyankor a könyvpiacnak. Mohón veszi és olvassa a közönség, s aztán örökös tárháza marad az a szellemes ötleteknek, mintája a magyar zamatos stílnek. Néhány nappal ezelőtt jelent meg tőle ismét egy új kötet: »A fészek regényei«. Öt elbeszélés van benne, egyik szebb a másiknál; megkapó drámai mozzanatokban, a lélektani válságos állapotok rajzolásában gazdag részletekkel. A »Tavaszi rügyek« című a Vasárnapi Újságban jelent meg szép illusztrációkkal: azt ismeri már a közönség. A »Becsületes Gyuri története« a Kisfaludy Társaság ünnepi közgyűlésén lett felolvasva. Egyik legszebb darabja a kötetnek »Egy fiúnak a fele« című. Igazi költői alkotás, zseniális ötlet, amelynek befejezése megkapóan kedves. [A következőkben röviden ismerteti az elbeszélés tartalmát.] Mikszáth Kálmán egyénisége, modora, szavai és tettei egészen azokból a betűkből vannak öntve, amiket rajzaiból, karcolataiból olvasunk. Társaságban zseniális ötleteit szikrázó elmeéllel, kedélyesen mondja el; nincs azokban semmi terjengősség vagy pátosz, nincs azokban hiábavaló cafrang; egyszerűen beszél, de az attikai só olyan jóízűvé teszi, hogy az ő Gömör megyei kedves dialektusával órák hosszat gyönyörűséggel hallgatná az ember. A nagyobb tehetségekkel együtt szokott járni rendesen egy égi adomány is: a nagy szív. Jó lelkét, jó szívét ismeri mindenki. Mikor Háromszéket meglátogatta, velem volt künn egy kis faluban, ahol apróra nézte a székelyeket — itthon »Beh sok drága anyag van itt fölhalmozva, - mondta —, beh kár, hogy erről mi odafönn olyan keveset tudunk.« S a részvét hangja megszólalt a Pesti Hírlapban: heteken át