Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)
Politika — közélet — újságírás
243 tirikus hatását még azzal is erősíti az író, hogy a „gyöngéd női kéz" karcolta egyes megállapításokhoz zárójelben amolyan szerkesztői megjegyzésfélét is fűz. Ezzel szellemesen fokozza a támadó levél tárgyalási hangnemét, írónikusan kiélezi a korlátozott szemléletre utaló megfogalmazásokat. Az így, önmagában is hatásos szatíra csattanója azonban betetőzi a kitűnő „ön-támadást". Mikszáth visszaöltve magára az igazi scarroni mezt, egy P. Szathmáry Károlytól hallott anekdotával zárja a karcolatot. Egyik felvidéki faluba - így szólt a történet - nyalka honvéd huszárokat szállásoltak be. Egy tehetséges festőművész is volt köztük. A piktor szentképeket festett a helyi templomba, mert a falunak igen csúnya népe volt, s az öregek ezt annak tulajdonították, hogy az asszonyok az addigi rút képeket csodálták meg a templomban. Az új képek gyönyörűek lettek, angyali arcok, madonna fejecskék, a női és férfi szépség mintaképei néztek le az oltárokról. No, ezeket már bátran nézhetik az asszonyok — vélekedtek a vének. És az eredmény valóban csodálatos lett: a következő évben csupa kedvesarcú gyermek született. Megszépült a falunk! íme, mit érnek a jó képek! — modogatták az emberek. De olyan is volt, aki arra gondolt: - Megszépült a falunk. íme, mit érnek a szép huszárok! Eddig az anekdota, és ehhez fűzi Mikszáth a maga lakonikus végkövetkeztetését: „... Morál ebből, mélyen tisztelt gáncsolóim, hogyha egyre csúnyul a falú, talán azt sem a mi rútító karcképeink okozzák, hanem ők, maguk a huszárok!.. .' ,3 8 IV. A parlamenti élet, az ott szerzett megfigyelések, tapasztalatok formálják Mikszáth Kálmán tudatát. Ennek az átalakulásnak nemcsak a parlamenti karcolatokban lehetünk tanúi, hanem ami még ennél is fontosabb: az abban az időben született művészi alkotásaiban is. Az írói szemlélet formáló kohója volt tehát a parlamenti élet, és egyben az írói témák kimeríthetetlen tárháza is. Az ülésteremben elhangzó felszólalások, füstben gomolygó folyosón csattanó történetek, a képviselők és a választók által az ország minden területéről egybehordott históriák gazdag téma- és jellemvilággal ajándékozták meg az írót. Ezeknek egy része azon melegiben a parlamenti karcolat szerves tartozéka lett, más része újból felbukkant valamelyik rajzában vagy elbeszélésében. Sőt műfaji metamorfózisra is találhatunk példát: három, eredetileg zl r. Házból rovatban közölt írását az 1883-as karácsonyi könyvpiacra megjelentetett Az apró gentry és a nép című kötetébe rajzzá átformálva illesztette bele. A legismertebb közülük A pénzügyminiszter reggelije című, amelyet az 1883. április 28-i parlamenti karcolatából alakított át. Úgy érezte, hogy a 38. MKÖM 66. köt. máj. 11.
