Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Élmény és olvasmányélmény

219 az általános választás behozatalával az eddigi úgyszólván osztályparlament kapuit megnyitotta a mob előtt..." A harmadik változatban az érem másik oldalára világít rá: „1905-ben... gondolta ki Kristóffy nevű belügyminiszter azt a modus vivendit, hogy a fenyegető utca helyett egy barátságos utcát állítson s kezdte meg az alkudozásait a jól szervezett munkásság vezéreivel, ez alkudozásból pattant ki elsőbben s kelt lassan-lassan életre az általános titkos választási reform, egyelőre csak azért, hogy a munkásság kivonulásával a miniszterek kocsiablakai be ne töressenek."

1

6 E három nézőpontot Mikszáth nem mint ellentétes, egymást kizáró lehetőséget mutatja be, hanem mindegyik után, szinte refrénszerűen megjegyzi: „ennek a történetírónak igaza lesz". Ezzel a visszatérő megállapítással jelzi, az általános választójog előtérbe kerülése nem a történeti szükségletek felismeréséből fakadt, hanem a politika „boszorkánykonyhájának" egy több irányba ható „főzete" csupán. Mikszáthnak az általános választójoggal kapcsolatos 1908-as fejtegetései is, bár árnyaltabbak, mint a regény szövegéből kihagyott tépelődései, mégis olyan összefüggésekre utalnak, amelyek nemcsak politikai koncepciójának végső korlátait jelzik, hanem művészi erejét is bizonyos határok közé zárják. Az általános választójog bevezetését az 1904 —190'7-es belpolitikai válság során a darabont kormány bár kalandor módon, a pillanatnyi politikai taktikázás céljából vetette fel, mégis egy viszonylagos előrelépés volt az ország politikai életének demokratikusabb formákra való helyezésében. Mikszáth az általános választójognak ezt a vonását — ugyan a tervezet végeredményében csak elméleti jelentőségre tett szert, a gyakorlatban még a Kristóffy-féle javaslatot is túl „radikálisnak" találták az ország akkori urai — még később, az 1908-as cikkének írásakor sem ismerte fel. Ez a tény arra mutat, hogy Mikszáth számára a jövő kibontakozásának útjai elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt teljesen bizonytalannak tűntek. És ebben a körülményben lelhetjük magyarázatát annak, hogy miért változtatta meg a Noszty regény művészi koncepcióját, miért lett a közéleti szatírának induló regényből a dzsentrit a magánéletén keresztül bíráló alkotás. A szatíra elengedhetetlen feltétele, hogy az író a pellengérre állított politikai jelenséget fejlettebb nézőpontból szemlélje a kibontakozás szemszögéből mondjon bírálatot. Mikszáth nem látta meg a jövő lehetőségeit, csak a jelen dzsentri vezetésének teljes tagadásáig jutott el. Ez a szemlélet — mint maga is érezte — nem volt elegendő egy nagyhatású szatíra kibontakoztatásához. 16. Olvasás közben. MKmR-Fr 20. k. 287 - 288.