Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Élmény és olvasmányélmény

191 így aztán, bár minden irodalomtörténethez csak kissé konyító művelt embernek tisztában kellett lenni a Jókai-életrajz értékével, eddig csak két olyan kritika jelent meg, amely megközelítette az igazságot. Egyiket a Budapesti Szemle, a másikat az Egyetemes Filológiai Közlöny közölte. A Budapesti Szemlének nevét elhallgató kritikusa igen kemény igazságok odamondásával körülbelül olyan végeredményre jutott, mint mi a föntebbi sorokban, a Filológiai Közlöny bírálója pedig még tovább ment s különböző fogyatkozásokon kívül még a plagizálás vádjával is illette Mikszáthot. Egymás mellé nyomta Mikszáth könyvének s Szabó László rögtön Jókai halála után megjelent munkájának egyes passzusait, s a hasonlóság csakugyan kétségbeejtő volt. Mikszáth ma válaszolt az Egyetemes Filológiai Közlöny vádjaira. Védekezése arra szorítkozik, hogy az adatok — ha igazak — mindenütt egyformák, de nem a védekezés legjellemzőbb e cikkben, hanem az a vallomás, hogy miként készült munkája. Elmondja, hogy a Révai-testvérek megbízásából Szabó László gyűjtötte össze számára a munkájához szükséges adatokat, s így ő tulajdonképpen csak megzenésítette, kellemesen elcsevegte a Szabótól összehordott adatokat. Mikszáth úgy ahogy kivédi a plágium vádját, a felületes s neki nem való, nem is lelki szükségből, hanem nyilván csak a busás honoráriumért végzett munka vádját azonban nemcsak megerősití, sőt tulajdonképpen ő maga emeli. Téved azonban, nagyon téved, amikor azt hiszi, hogy a nagy írók agyonütésének vágya vezette kritikusait. Kritikusai, s a Jókai-életrajz minden elfogulatlan olvasója azt gondolhatta: halálos vétek, hogy Mikszáth nem neki való terekre téved; bűn az irodalom, bűn a közönség, bűn önmaga ellen, hogy azon műfajoktól, melyekben ő fölülmúlhatatlan, üzleti parancsszónak engedve, olyanokhoz fordul, melyeknek műveléséhez sem ideje, sem lelkiismeretessége, sem rutinja nincsen. Vagy nem bolond dolog az, mikor egy hangszer utolérhetetlen virtuóza, mindenáron olyan muzsikával próbálkozik, amelyen még skálázni sem tud?« A következő cikkek Mikszáth levele nyomán foglalkoznak az Egyetemes Philologiai Közlöny támadásával és védelmükbe veszik a megtámadott írót. E cikkeket — minden külön kommentár nélkül — az alábbiakban közöljük megjelenésük sorrendjében. A Szeged és Vidéke 1907. július 11. számában Politika az irodalomban címmel (Plágiumvád Mikszáth ellen) alcímmel az alábbi glosszát közölte: »A legnagyobb élő magyar írók egyike, a szegedi irodalom egykori büszkesége Mikszáth Kálmán ellen otromba támadást intézett az Egyetemes Filológiai Közlöny című folyóiratban valami Kiss Imre nevű ember. A cikkíró nyíltan azzal a váddal illeti a világhírű írót, hogy a Jókairól írott művének az egyes