Fekete Gézáné (szerk.): Telekiek alapítványa. Az Akadémiai Könyvtár az alapítástól az önálló könyvtárépületig 1826–1988 (A MTAK közleményei 24. Budapest, 1989)

Szolgáltató és alkotó tevékenység

tudományos élet növekvő s az indulás évtizedeitől merőben eltérő gondjait kellett a vállára vennie Elég összehasonlítani a harmincas-negyvenes évek és a hatvanas-nyolcvanas évek vezető akadémikusainak a névsorát, hogy nyomban szembetűnjék az óriási szemléletbeli váltás, kivált a természettudományok területén (6). A harmincas évek Akadémiája egyfajta "nemzeti" tudományosság megteremtését tűzte ki célul, ezért is juttatott akkora szerepet működésében az általános és a szakmai nyelvművelésnek. Az ötvenes évek végén és a hatvanas években újjászerveződő Akadémia ellenben a honunkban úgy-ahogy meghonosodott tudományos mur.ka európai szinvonalra emelését vallotta feladatának; a honi tudományos munka tényleges irányitó és minösitö centrumává kivánt növekedni. Ennek a koncepciónak megfelelően készült el 1865-re a pompás új palota. A koncepcióról hamarosan kiderült, hogy túlméretezett és irreális, ám megvolt az a haszna, hogy a nagyvonalúan kialakított könyvtári helyiségek az elhelyezés alapjául szolgálhattak több mint százhúsz esztendeig, még azután is, hogy az 1940-es és 50-es évek fordulójától csakugyan az Akadémia ölébe hullt (vagy vállára nehezedett?) egy olyasféle szerep, amit magának egykor megálmodott. Azokban a hajdani időkben, a kiegyezés utáni gyors gazdasági fejlődésben azonban a tényleges kutatómunka - irányítását és minősitését is beleértve - az egyetemi tanszékekre hárult, később az alkalmazott tudományok terén állami intézetekkel kiegészítve; az Akadémia pedig eleinte a többi tudományos társulathoz hasonlóan a munka társadalmi hátterét és publikációs bázisát igyekezett megteremteni. Majd amikor ezeket a funkciókat az immár nagymúltú s az újabb társulatok kellően ellátni látszottak, a hosszú Eötvös- Szilykorszak alatt, az Akadémia egyre inkább a magyar tudomány külhoni kapcsolatainak és külhoni reprezentációjának, valamint a fiatal tudósok bemutatásának a feladatát vállalta magára, s igyekezett tervszerű segélyezési politikájával a honi kutatás leginkább rászoruló területein könnyíteni a kutatók helyzetén. Ehhez a meglehetősen szerteágazó munkához célszerűen kialakitott bizottságaiban 17] találta meg az alkalmas szervezeti formát, köztük a mindjárt elsőként alakult Könyvtári Bizottsággal. Az Akadémia funkcióinak megfelelően a könyvtár elsősorban egy második nemzeti könyvtár s egy academicagyűjtemény szerepkörét egyesitette, ahogyan az a nyomdai köteles példányokból, az adományokból és könyvtárvásárlásokból, valamint a szépen bővülő cserekapcsolatokból adódott; tervszerű beszerzés egy-egy szakban inkább csak egy-egy akadémikus vagy főkőnyvtárnok érdeklődési körének megfelelően észlelhető. így is tetemesen gyarapodott az állomány; a raktárakat állandóan bőviteni kellett, a feldolgozás pedig mindig meghaladta a főkőnyvtárnok és az egy-két könyvtáros erejét. Az első kinevezett főkőnyvtárnok, Hunfalvy Pál [8] hosszú hivatali munkássága (1851- 1891) alatt mégis sikeresen küzdött a raktározás és a feldolgozás gondjaival, s ezeken túl - Írja Frálerné - "az ő nevéhez fűződik az Akadémia Könyvtárának egy zárt ,-tudós-testületi könyvtárból modern igényeknek megfelelő nyilvános könyvtárrá alakulása" (9). Utódai közül pedig Heller Ágost - Eötvös szándékainak és saját érdeklődési körének megfelelően - a cseréből mindig is szépen beáramló természettudományos periodikákat célzott könyvvásárlásokkal egészítette ki, kivált a fizikatörténet területén [10], Ennek a hosszú nyugalmas korszaknak a legnagyobb eredménye azonban talán mégis a világhíres Keleti Gyűjtemény megalapozása volt [11], De már a század elején elkezdődött az Akadémia hosszú hanyatlása, amit az első világháború és a trianoni békediktátum tett aztán anyagi téren is teljessé. A két világháború között az Akadémia egyetlen jól működő részlege a könyvtár maradt, s ha anyagiak hiján aktiv beszerzésre nem is gondolhatott, a megőrződött s újraélesztett cserekapcsolatok (12), ajándékozások és szerény mértékű (főleg kézirat-) vásárlások révén állománya ezekben a nehéz években is gyarapodott. A pár szál könyvtáros pedig a harmincas években több mint 130 ezer művet dolgozott fel "s ezzel gyakorlatilag megszűnt a restancia". A rendezett anyag használható raktározása azonban újabb s anyagiak hiján kellően meg nem oldható gondokat okozott, s mire a Vigyázó-hagyaték felszabadulása könnyíthetett volna az Akadémia helyzetén, nyakunkon volt a háború. "A háborút követően a romeltakarítás, a megsérült helyiségek és állványok kijavítása volt az első feladat. Ezután az összekeveredett szakok szétválasztása, az elrejtett anyagok visszaszerzése és helyreosztása kötötte le a könyvtárosok munkaidejét. A munkálatok a pénzhiány miatt egészen 1947/48-ig elhúzódtak" [13]. 1949-ben pedig már gyökeresen megváltozott az Akadémia szerepe. A Szovjetunió mintájára újjászervezett Akadémia az egész magyar tudomány szigorúan közpbntositott irányítását, fejlesztését és ellenőrzését kapta feladatául, s az ötvenes években rohamléptekben megindult a gigászi munkához szükséges kutatóintézeti hálózat, valamint a tervszerűen túlméretezett adminisztráció kiépitése. A könyvtárnak alkalmazkodnia kellett az Akadémia megváltozott és hallatlanul megnövekedett feladataihoz, ugyanakkor azonban igazodnia a szintén maximálisan központositott új könyvtárügyi politika gyűjtőköri követelményeihez is. Már ez a kettősség feszültség forrása lett. hiszen a kor követelményeinek megfelelően a Tioni kutatások profilja erősen eltolódott a természettudományok és alkalmazásaik felé, a nagykönyvtárak munkamegosztása ellenben az ókortudomány, klasszika filológia, világirodalom-történet, nyelvészet, orientalisztika területén kötelezte a könyvtárat - történeti kialakulásának és állományának megfelelően - a szakkönyvtári alapkönyvtári feladatkör ellátására. Szerencsére a kutatóintézeti hálózat gyors kifejlődése egyúttal a mindennapi munkához nélkülözhetetlen 84