Fekete Gézáné: Az Akadémia 1831–1858 között alapított jutalomtételei és előzményei (A MTAK közleményei 21. Budapest, 1988)

II. Az Akadémia jutalomtételei

DRÁMAI JUTALOM 1832-* A Magyar Tudós Társaság alapvető célkitűzései között jelentős helyet kapott a nem­zeti játékszín ügye. A magyar színészet megteremtésének kérdése szorosan összekap­csolódott az akadémiai törekvésekkel, közös tőből, a magyar nyelv felvirágoztatására irányuló erőfeszítésekből saijadt mindkettő. A tudós testület első alapszabályának 5. pontja erre vonatkozóan kimondta, hogy "Gondja leszen, hogy a nemzeti játékszín, egyik segéde a hazai nyelv kiműveltetésének,jó darabokban szükséget ne szenvedjen". 1 E célkitűzés jegyében született meg az akadémiai drámai jutalom megindításának a gondolata, melynek alapító szövegét az 1832. márc. 11-én összeült igazgatótanácsi ülés a következőképpen rögzítette: "100 darab arany jutalom serkentse a színjátéki pálya költőit, s egyik esztendőben eredeti szomorú vagy érzékeny játékra, másikban vígjá­tékra leszen ennyi esztendőként felváltva kitéve ", 2 A hazai nyelv és játékszín ügyét szolgáló drámapályázati hirdetést 1832 márciusá­ban tette közzé az Akadémia. A jutalom első kiadására az 1833 novemberi nagygyűlésen került sor, amikor is a 100 arany pályadíjat Vörösmarty Mihály: Vérnász c. darabja nyerte el. Ugyanezen a nagygyűlésen 1833. nov. 5-én a játékszín ügyének irányítására, a műsoron lévő eredeti és fordított darabok nyelvének javítására megalakult a "Játék­színi küldöttség", melynek elnöke Széchenyi István, tagjai Fáy András, Wesselényi Miklós, Döbrentei Gábor, Horvát Endre, Kisfaludy Sándor és Vörösmarty Mihály voltak. Továbbá az 1833. évi nagygyűlés az "Eredeti játékszín" c. sorozat megindí­tását határozta el, amelyben az Akadémia a 100 arany jutalomban részesült műveket jelentette meg. 3 A bíráló bizottságnak lehetősége volt, hogy a 100 aranyat nyert mű­vön kívül, egy további jeles darabot bizonyos összegű tiszteletdíj mellett ugyancsak az "Eredetijátékszín" c. sorozatban megjelentetésre ajánljon. Az Akadémia drámai pályázata nem minden évben váltotta be a hozzáfűzött remé­nyeket, így 1834 és 1838 között megfelelő mű hiányában egy ízben sem tudták kiadni * Az Akadémia és a magyar játékszín. = Bayer József: A nemzeti játékszín története. 2. köt. Bp. 1887. Hornyánszky. 68-77.p. [Vörösmarty Mihály játékszíni bizottságban kifejtett munkássága], = Brisits Frigyes: Vörösmarty Mihály és az Akadémia. Bp. 1937. MTA. 30-36.p. Viszota Gyula: Vörösmarty nagyjutaimi és drámai jelentései. = Akad.Ért. 1914. 108-123.p. Viszota Gyula: Bajza József akadémiai munkássága. = ITK 1912.433-467.p. [Drámai jutalom] = Akad.Ért. 1890.129-131. p. 1 Magy.Tud.Társ.Évk.l. 1832.112.p. 2 Magy.Tud.Társ.Évk.l. 1832.83-84.p., Igt.Jk. 1832.márc. 11-i ülés 3 Ngy.Jk. 1833.XI.5-i ülés

Next

/
Oldalképek
Tartalom