Fekete Gézáné: Az Akadémia 1831–1858 között alapított jutalomtételei és előzményei (A MTAK közleményei 21. Budapest, 1988)
II. Az Akadémia jutalomtételei
96 a 100 arany jutalmat. Ez a körülmény vitákra, elégedetlenségre és az Akadémia elleni vádaskodásokra adott alkalmat, mely a különböző publikációs fórumok 4 útján nyilvánosságra is került. A téma az 1838. évi nagygyűlésen 5 napirendre került, a nagygyűlés foglalkozott a jutalom körüli sikertelenség okával és arra a megállapításra jutott, hogy az addig megkövetelt mércéjét megváltoztatva, a viszonylagos jónak is kiadja a díjat, a jutalom a jövőben "a többiek között legjobb munkának mindig kijáijon, kivévén, ha köztök egy sem találtatnék, melly bármi tekintetben legkisebb figyelmet is érdemelne". 6 E határozatot követően a pályázaton résztvevő viszonylagosan jó műveknek is kiadták a 100 arany díjat, kivéve az 1841. esztendőt, mikor is a XII. nagygyűlés a bíráló bizottság elmarasztaló jelentésének alapján a jutalmat nem adta ki. A drámai jutalom kiadására 1844-ben került sor utoljára, ugyanis az 1844. dec. 13-i kisgyűlés az akadémiai reformjavaslatokkal kapcsolatos felterjesztésének 4. pontja a drámai jutalom megszüntetését javasolta: "Szűnjön meg a rendkívüli drámai jutalom, melyre most már az irodalom nem szorul..." 7 E javaslatot az 1844. évi nagygyűlés az alábbi titoknoki jelentés alapján elfogadta: "A rendkívüli drámai jutalom, melly a színpad megerősültével jelentékességét szintúgy mint szükséges létét elvesztette, meg lőn szüntetve." 8 Vörösmarty Mihály mondta a drámai jutalmakról: "... nem mindig eszközöl a kitett jutalom közvetlenül jeles műveket, hanem többnyire közvetve azon tartós részvét, s munkásság által, melyet bizonyos kitűzött tárgy körül ébresztett." 9 Mindenesetre ezek a pályázati munkák, a rávonatkozó bírálati jelentésekkel együtt a kezdeti magyar drámatörténelem értékes dokumentumai. 4 Brisits Frigyes: Vörösmarty M. és az Akadémia. Bp. 1887. 67.p. 5 RAL 43/1838 6 Magy.Tud.Társ.Évk.IV. 1838.77.p. 7 Kisgy. Jk.l844.XII.9,13-i ülés 8 Magy.Tud.Társ. Évk. VII. 1844.65.p. 9 Vörösmarty minden munkái. 12. köt. Pest, 1864. Ráth. 252.p.