Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)

Bevezető

8 viszonyáról, pedig az utóbbi háza Kis Kesziben hosszú ideig kedvelt menedékhelye volt a költőnek. Tudjuk, jónéhány iskolai, majd egyetemi ismerősével tartott kapcsolatot; azt azonban nem, hogy ezek játszottak-e komolyabb szerepet életében. Elgondolkoztató az, ahogy diáktársa (és egyben társa a Perczel-család szolgálatában), Sallay Imre mily makacs hűséggel ragaszkodott hozzá, mennyi szolgálatot tett neki, mily önzetlenül másolta kéziratait; pedig a költő soha nem tekintette őt, aki már a Perczeléknél foglalkoztatottak között is alatta állt, egyenrangú társának. A társadalmilag nálánál magasabban álló görbői barátok egy rövid időre lényegesen közelebb kerültek hozzá, és sok tekintetben erősebben hatottak rá. Első fontos barátai azonban idősebb emberek voltak. Közülük a Virág Benedekhez és Schedius Lajoshoz fűződő kapcsolatáról alig tudunk. Valamivel világosabb Egyed Antal bonyhádi plébánossal kialakult viszonya, Teslér László káplánt pedig bizonyára joggal nevezhetjük első igazi barátjának. E barátság nagy jelentőségét, Teslérnek Vörösmarty szellemi fejlődésére gyakorolt sokrétű hatását semmivel sem csökkenti az a tény, hogy szinte azonnal egyoldalúvá vált, ahogy személyes kapcsolatuk megszakadt, s a költő új barátokra tett szert. Nem alaptalanul panaszkodott Teslér Kazinczynak Vörösmarty hálátlanságáról: első sikerei után és beilleszkedve Pest irodalmi világába, mindaz, amit ettől a korszerű műveltségű, de a vidéki élet nyomasztó körülményeitől egyre jobban sújtott, akibontakozó szellemi áramlatokból, vállalkozásokból fokozatosan kimaradó férfitől kapott, beépült a költő világába, fontos új segítséget pedig már nem remélhetett tőle. Barátságuk kiürült, kapcsolatuk megőrzött ugyan valamit a régi szívélyességből, de Vörösmartyt új élményei egyre messzebb vitték. Ez volt az a pillanat, amikor az 1820-as évek elején új barátokra tett szert. Közülük a tehetséges írónak-fordítónak indult Csontos István aránylag gyorsan eltűnt a magánélet sűrűjében, négyen azonban életreszólóan ragaszkodtak egymáshoz. Talán mert tehetségesek voltak, talán mert bennük volt a legtöbb erő tehetségük érvényre juttatásához a korabeli Magyarország embertelenül nehéz viszonyai között. E viszonyok különféle formában nehezedtek az egyes társadalmi rétegekre, súlyukat azonban mindenkinek éreznie kellett. Bőségesen voltak gondjai a falusi és városi napszámosoknak, a jobbágyoknak, zselléreknek, iparosoknak, kereskedőknek, kis- és nagyobb vállalkozóknak, de a különböző földbirtokokon gazdálkodó nemeseknek is. Mindezek helyett emeljük itt ki az értelmiség minden képzeletet felülmúlóan nehéz helyzetét. A húszas évekre ugrásszerűen megnőtt a közép- és felsőfokú iskolai végzettségűek száma, a polgári fejlődés elmaradottsága miatt azonban ezzel közel sem szaporodott egyenlő arányban az értelmiségi pályákon kínálkozó megélhetési lehetőség. Pedig itt kellett megélhetést találniok a nem katolikus egyháziak, az ügyvédek, orvosok, tisztviselők, kereskedők gyerekeinek; itt a birtokukból megélni nem tudó nemesi sarjaknak és a jobbágysorból szerencsésen kiemelkedő, tanulási lehetőséghez jutott fiataloknak. Az egyházi pályák, a gyógyítás és az oktatás mellett kenyeret elsősorban jogi végzettséggel lehetett találni. Ennek oka egyszerűen a jogi viszonyok rendezetlenségében rejlik. Akár a földtulajdon, akár a hitelrendszer, akár a polgári perrendtartás kérdéseit nézzük, a legnagyobb zűrzavarra találunk. Ezért kapott a megyei, városi, állami hivatalokban is a szakismeretnél nagyobb jelentő-