Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)

II. Az Akadémia kiadói tevékenysége a felszabadulás után

52 téren a korszak utolsó harmadában tendenciaként már érezhető javulás egyértelműen onnan származott, hogy az egyes osztályok terveiket igyekeztek összehangolni az akadémiai kutatási tervekkel ("főirányokkal"), A kiadványozás tervezése, miként a tervezés maga is — új és nehéz feladat volt Magyarországon. Ezen belül a tudomány tervezése indult be a legnehezebben; a tudomány "tervezhetősége" körüli fenntartások még a 60-as években is tartották magukat. Korszakunk elején a tudományos osztályok nem voltak képesek terveik teljesítésére. Ekkor a legjobb eredményt az osztályok "versenyében" a II. osztály mondhatta magáénak, 41 % -os — egyébként abszolút értelemben igen gyenge — könyvkiadási átlaggal. Ez azt jelentette, hogy minden 100 tervbevett munkából csak 41 jelent meg időben. Az osztály egyik aktívaülésén önkritikus hangnemben megállapított hibák a többi osztályt nem kevésbé jellemezték: "... egyáltalán nemelemezzük ki azt, hogy a határidő kitűzése és a kézirat szállítása közbeni időben milyen részletmunkák elvégzése szükséges ... nem egy megjelent kiadványunk csupán azért készült el határidőre, mert már 10 vagy 15 éve készen áll."[37] Valóban, sem az osztályok, sem a szerzők nemigen ismerték a kiadványozás mechanizmusát, ütemezését, időszükségletét, pedig a tervezéshez e tényezők ismerete nélkül hozzá sem lehetett volna kezdeni. Hasonlóképpen általánosítható az Elekes Lajos akadémikus által felvetett probléma, mely egyben korfestő adalékként jellemzi a tervkészítés akkori gyakorlatát. A tervkészítők nem abból indultak ki, hogy "mit kell, hanem hogy mit lehet" elvégezni. Ha a szerző által felajánlott mű egy kicsit is "hasznos" — mondta Elekes — már bekerülhetett a tervbe, s így "a tudományszak előtt álló feladatok nem determinálhatták a kiadványozás terveit." Az előzőekből is következően a tervezés másik alaphibája volt a rendelkezésre álló anyagi eszközök figyelmen kívül hagyása. Alexits György 1953-ban a KFB titkáraként megemlítette, hogy a Minisztertanács által az Akadémia számára biztosított 150 tonna papír helyett az osztályok tervei 173,5 tonna papírt igényelnének. [39] A tervekben szereplő tételek egy részét ezért törölni kellett, ami nyilvánvalóan nem mehetett az érintett szerzők valós — és jobb tervezéssel elkerülhető — sérelmei nélkül. A tervezési tevékenység sikere nem kis mértékben nyugodott a szerzőn. (Lásd erről: a 40. jegyzetet!) Ha helytelenül mérték fel elfoglaltságuk fokát, vagy a kézirattal kapcsolatos munka mennyiségét, elcsúsztak a kézirat leadásával, vagy — ami még ennél is rosszabb volt — a szerződésben foglalthoz képest egészen más témájú, terjedelmű kéziratot produkáltak. Ez a gyakorlat a szerzők részéről olyannyira elterjedt, hogy — Lukács György javaslatára — az Elnökség határozatba foglalta: a szerzők minden esetben kötelesek a tervben jóváhagyott könyveikért "írásos nyilatkozat formájában" felelősséget vállalni. (Ld. a 39. jegyzetet!) Az általánosan, minden tudományos osztálynál jelentkező problémák érintése után ismerkedjünk meg az egyes osztályok által a tárgyalt korszakban folytatott publikációs tevékenység konkrét és specifikus vonásaival. Mennyiségi vizsgálatok végzése a mellékletben látható adatokon kívül a terjedelmi korlátok mellett azért is túlságosan messzire vezető feladat lenne, mert az osztályok tudományos publiká-