Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)
II. Az Akadémia kiadói tevékenysége a felszabadulás után
49 viszonyítva túlméretezett volt, és mit sem változtatott, hogy amit később levettek az akadémikusok vállairól, rátették a bizottság titkárságára. Az Alexits György által felvetett szemléleti probléma tehát nem kis mértékben a szervezeti kiforratlanságból fakadt. Feladatainak idővel egyre növekvő súlyát a KFB aprócska szervezete nem bírhatta el, ezt mutatja létszám tekintetében a Csengery Antal-féle KKB-val való összevetés is. Bár elvi állásfoglalásaival a KFB hatékonyan segítette az Elnökséget, és az ezeken alapuló elnökségi határozatok helyes döntéseket tartalmaztak, az "egy osztály — egy akadémikus" forma az elvi munka szempontjából mégsem volt szerencsés. Az akadémikus KFB-tagok a KFB elnökét és titkárát leszámítva — hivatalból — osztályaik, illetve az azok alá rendelt tudományágak érdekeit képviselték. Együttesen viszont rájuk hárult a nemzeti tudományos élet legmagasabb színvonalát jelentő kiadási tevékenysége nagy részének ügye, annak minden elvi-technikai nehézségével. Az osztályát képviselő akadémikus nem lehetett tisztában még a saját osztályához tartozó sokféle tudományág minden problémájával sem. Vajon a geológus vagy orvos akadémikusnak a nyelvtudomány valamely szakmai-kiadványozási kérdésében leadott szavazata nem volt-e szükségszerűen formális? Az egy-egy osztályt érintő szakmai jellegű és ebből eredő kiadási probléma megítélésénél a KFB általában az osztály megbízott könyvfelelőse vagy kirendelt szakmabeli véleményének elfogadására kényszerült és nem biztos, hogy az osztály így keresztül vitt tudományos érdekei mindig egybeestek az egész hazai tudomány érdekeivel. Illusztrációként csak egyetlen — az egész kiadási struktúrával kapcsolatos — elvi vitára utalunk: az I. és II. osztályok, valamint a többi tudományág reprezentánsai közötti "ívkeret-vitára". Szélesebb értelemben a "vita örökzöld": a humán —reál tudományszakok "létjogosultságának" különböző megítélése képezte az alapját. A probléma elmérgesedésének kedvezett az 50-es évek prakticista felfogása, amely — egyébként érthetően — minél közvetlenebb és gyorsabb eredmények elérésére ösztönözte a népgazdaság minden tényezőjét. Ennek a vitának kiadványpolitikai vetülete volt az a törekvés, amely a társadalomtudományok ívkontingensét csökkenteni igyekezett, arra való hivatkozással, hogy a nyelv-, irodalom-, történelem-, zene-stb. tudományok jelentősége és társadalmi szerepe publikációinak mennyiségével nincs arányban, és bár kiadványozásuk messze meghaladja a szükséges szinteket, mégis "túlzott igényekkel lépnek fel."[30] Jellegzetes az a hasonlóképpen prakticista érvelés, amellyel — a KFB állásfoglalása alapján — rendezték a konfliktust, kimondván: "A társadalomtudományok kutatási munkája a könyv- és cikkírás, ezért a társadalomtudományi osztályoknak akadémiai könyv- és folyóiratkiadáson belüli aránya indokolt."[31] E tudományok fontosságának kérdését nem is érintették. A KFB-nek végsősoron elvitathatatlan érdeme, hogy a természet- és társadalomtudományok kiadványozását összehangolta, egyensúlyban tartotta, a felmerült kisebb-nagyobb konfliktusokat pedig rendezte. Ezt a teljesítményt azért tartjuk különösen jelentősnek, mert sem végrehajtó-apparátusa, sem a tudományos osztályok szerinti felépítése nem volt korszerű, az igényeknek megfelelő, még az 1958. évi ügyrend-átalakítás után sem. [32]
