Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)

I. Közművelődés és könyvkiadás a régi Akadémián

31 mutatják a jelenség tendenciaszerűségét. Ebben egy apolitikus kiadványpolitika kialakítására való — nem feltétlenül tudatos — törekvés sejthető. Ennek ellentmondani látszik, hogy ugyanakkor az etika, a filozófia, a jogtörténet, sőt a pszichológia jelenléte is kétségtelen, sőt újszerű elemként jelentkezett. Az Akadémia támogatásával Földes Béla 1910-ben két vaskos kötetet írt a szocializmus mibenlétéről. A testület hasonló terjedelemben adott ki egy nagymonográfiát az orosz regényről, de készült könyv a tulajdonviszonyok közgazdasági elemzésével, a neveléstudomány legújabb eredményeivel, Wagner zenéjével vagy a munkásság szociális helyzetével kapcsolatban is. A két világháború között azonban már csak összesen 20 könyv jelent meg, ezek között is akad — részleteiben már korábbról is ismert — tanulmánykötet, vagy olyan munka, amelynek előkészületei még az első világháború éveiben megkezdődtek. 1932-ben és 1933-ban egyáltalán nem adtak ki új munkát, és — fentebb utaltunk arra is, hogy — egy-egy témát többnyire két vagy három kötetben dolgoztattak ki. Az az érzésünk, hogy a Bizottság a művek mennyiségi és ívterjedelmi jellemzőivel próbálta a választék szűkösségét ellensúlyozni. A könyvek tudományági megoszlása is addig soha nem tapasztalható egyoldalúságot mutat. A szerzők 95 százalékban irodalomtörténeti könyvet írtak. Ezek között természetesen tudománytörténetileg alapvetőnek minősülő munkákat is találunk. Horváth János nagyszerű irodalomtörténetét, Voinovich Géza alapos Aranymonográfiáját, Papp Ferenc kétkötetes Kemény Zsigmond-tanulmányát, és másokat is említhetnénk. Mindez azonban nem változtathatott azon a tényen, hogy elszürkülés, aggályoskodó témaválasztás és a lehető legkevesebb új könyv közrebocsájtása, következésképpen jelentős színvonal- és minőségbeli hanyatlás jellemzte a KKB működésének utolsó szakaszát. A "tudománynépszerűsítés", a tankönyvszerű kézikönyvkiadás igénye tehát a gyakorlatban csak részben érvényesült. A KKB — akarva-akaratlanul — az akadémiai osztályok és bizottságok szaktudományos jellegű kiadvány politikájával azonosult, ahhoz igazodott, és gyakorta az ott jelentkező hézagokat pótolta. Mindenképpen tény azonban, hogy a KKB működése jelentős értékekkel gazdagította tudományos életünket. Akadémiai bizottság volt: eredményei, fogyatékosságai — a mérleg nyelve az előbbi felé billen — az Akadémia és a magyar társadalom súlyosbodó problémáira utaltak. A társadalmi forradalmát mégiscsak megvívó és kapitalisztikusan berendezkedni kívánó országnak sürgősen fel kellett számolnia a tudományos műveltség hiányából eredő, a gazdasági növekedést közvetlenül is gátló szellemi elmaradottságot és kultúrálatlanságot. E téren már csak az analfabétizmus felszámolására tett kísérleteket is nagy eredményeknek tekintjük. Az Akadémia természetesen nem a tennivalóknak ebből a részéből vállalt magára, de a maga szintjéhez viszonyítva szintén az alapokhoz nyúlva, a legégetőbb feladatokból vette ki a részét: az értékes irodalom és a tudományos eredmények érthető formában megfogalmazott produktumainak elterjesztéséből és az ilyen olvasmányok megszerettetéséből. Rövidebben: a gondolkodásra-nevelésben sietett a VKM segítségére. Igyekezett egy meglévő — igen csekély számú — olvasóréteget kiszélesíteni, hogy az elérendő célt: nagy számú, tudományosan művelt középréteg kialakítását elősegítse. Nagy feladat várt volna e létrejövő tömegre: szellemi vezetőszerepénél fogva — nyugati, főleg