Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)

I. Közművelődés és könyvkiadás a régi Akadémián

8 dalom pártolásának és olvasásának hátterében legtöbbször a divat, a hazafiság és sznobizmussal vegyülő hiúság állt. [10] "A könyv ma az életszükségletek közé tartozik": hirdette az 1882-ben az Akadémia és a VKM támogatásával megrendezett első magyar könyvkiállítás alkalmi kiadványa. [11] De a fejlődés még korántsem érte el ezt a szintet. Jókait kötetenként maximum 2000 példányban adtak ki, és kb. 1000 fogyott el belőle a kiadást követő 1-2 évben. Az akadémiai kiadványok átlagban 4-600 példányban jelentek meg, és kevés kivétellel csak évtizedek alatt keltek el. [12] Tegyük hozzá: rendszerint többszörös árleszállítás vagy árukapcsolás segítségével. A dualizmus-kori lapalapítások számának állandó emelkedése [13] nem jelentette az olvasók ugyanilyen mértékű növekedését. A hazai, rendkívül konzervatív olvasói szokások következtében új lap csak egy korábbi lap olvasóközönségének elhódításával tehetett szert olvasókra. Főleg közületek, kaszinók, olvasókörök fizettek elő egyszerre egynél több lapra, de még az e kereteken belüli olvasók is ragaszkodtak megszokott lapjukhoz. Csengery Antal, tapasztalt és gyakorlatias észjárású "íróemberként" kb. ezer főre becsülte azt az előfizetői létszámot, amelyre támaszkodva megindíthatná Budapesti Szemléjét. [14] 1200 előfizetővel a már megindított lap "eléldegélt", míg 2000 előfizető a szerkesztőnek "tisztességes megélhetést biztosított". [15] Ezek az ország írástudó lakosságához képest sem túlméretezett előfizető-kalkulációk azonban a lapalapítók számára horribilis számoknak tűntek... A maihoz hasonló utcai lapárusítás ekkoriban még bizonytalansága miatt szóba sem jött, a lapok üzletileg kifejezetten előfizetőkre épültek. Miután a 60-as években a magánkiadók is aktivizálódtak, az előfizetőkért kegyetlen, olykor meghökkentően alantas eszközökkel vívott harc indult. Az olvasásra való igény felébresztésében nem kis szerepet játszó Akadémiára a magáncégek mint rivális vállalkozóra tekintettek és üzleti úton való legyőzésére törekedtek. A könyvpiacon érvényre jutottak a szabadverseny jellegzetes vonásai. A kiadók Magyarországon is bevezették a házaló könyvkereskedelmet (kolportázs). Vidékre és a városokra rászabadított "ágenseik" egy-két évtized alatt, a nagy kiadók saját bevallása szerint is, "a könyv fanatikus ellenségévé" tették az embereket. [16] Nem csoda hát, ha a későbbi "kiadó-fejedelem", Révai Mór a 80as évekre visszaemlékezve eképp háborgott: "Mit akar a mi közönségünk? Könyvet nem vásárol, füzetes vállalatokat nem karol fel, folyóiratokat nem járat, hát mi csak bolondjai legyünk a bornírt, követelő nagyérdemű közönségnek?" [17] Bár kitörése jórészt indokolt, mégse firtassuk, ki kinek volt bolondja. Tény, hogy a nagyban folytatott nem igényes könyvüzletre Magyarországon nem fizetett rá senki. Heckenast félmilliós vagyont gyűjtött, Emich Pest egyik leggazdagabb emberének számított, akinek csak a nyomdájában 150 alkalmazottja dolgozott. Létezett azonban egy vékony, formálódó, jobbára nemesi rétege a forradalom utáni Magyarországnak, amely "polgári" foglalkozást igyekezett keresni magának, miután korábbi vagyonának romjain megélhetése nem volt többé biztosítható. Vidéki városaink ügyvédei, orvosai, papok, mérnökök, tanárok, gyakran vállalkozók, kereskedők érezték igényét a tudományos gondolkodásnak, nem ritkán a szakmai önművelődésnek. Mellettük a jobbágysorból szabadult és városba költözött feltörekvő értelmiség egy része is az értékesebb irodalom rendszeres figyelőjévé és olvasójává vált.