Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)

I. Közművelődés és könyvkiadás a régi Akadémián

1 A KÖZÖNSÉG Az akadémiai kiadványok közönségének vizsgálatához megbízható forrásanyag, megfelelő statisztikák nem állnak rendelkezésre. Azonban részben más jellegű adatokból, részben pedig az általános olvasói viszonyokból mégis többé-kevésbé hiteles képet kaphatunk az akadémiai kiadványok olvasóiról. Az 1880-ban végrehajtott népszámlálás szerint a hazai szórakoztató ipar 80 erőművésszel rendelkezett. Ezzel szemben az egész országban mindössze 55 fő foglalkozott betűöntéseel. [4] "írásból" ekkoriban 715-en éltek. A statisztikus [5] közéjük sorolja a lapszerkesztőket, lapírókat, tudósítókat, naptárkészítőket stb. Nincs jó véleménnyel a kor "írójáról", akiknek zöme "ma politikai vezércikket habar, holnap novellát gyúr vagy regényen farag, harmadnap meg a tudományba kontárkodik". [6] Jellemző, hogy az írók egymást már kezük írásáról is felismerték. (Ezért volt pl. az Akadémián szükséges az a szabály, hogy a pályázatok "idegen kéz" írásával adassanak be.) Ez a kis létszámú alkotógárda magyarázza a megjelenő művek rendkívül kicsi mennyiségét, amely azonban még mindig több volt, mint amennyit a közönség igényelt. Az akadémiai székház építésének támogatása vagy éppen kiadványának vásárlása egyfajta hazafias demonstráció volt. Volt rá eset, hogy a könyveket írástudatlan is megvette, de a betűvetésben jártasak vásárlását is inkább a nagylelkű mecénás szerepének eljátszása motiválta, mint a szellemi táplálék utáni csillapíthatatlan étvágy kielégítése. Az Akadémia iránt megmutatkozó széles körű érdeklődés korántsem jelentette egyszersmind a tudomány iránti érdeklődést, 1867 után — miután a buzgó hazafiság látványos megnyilvánulásaira többé nem volt szükség, a könyvvásárló-olvasók száma egyszeriben visszaesett. [7] Magyarország könyvfogyasztása arányaiban alig volt nagyobb a kulturális elmaradottságáról közismert Oroszországénál. [8] Beksics szerint az általa kimutatott 128 000 főnyi értelmiségnek mindössze 20-30%-a tekinthető olvasónak. Az értelmiség szellemi szükségletét évi 1 könyv megvételében és 1 hírlap járatásában tételezi fel,majd így tépelődik:ha ez az értelmiség valóban "gondolkodnék,eszmélne s volnának szellemi szükségei, akkor lenne magyar tudomány és irodalom is. Akkor egy-egy magyar lapnak lehetne 20 ezer előfizetője. Egy-egy tudományos könyv elkelhetne 10-20 ezer példányban... Vagyis, ha azok, akiket a magyar intelligencia sorába számítunk, mind valóban intelligens emberek volnának, akkor 128 ezer előfizetőjük volna az összes könyveknek, szépirodalmi, politikai, tudományos műveknek és hírlapoknak. De minderről sző sincs". Megállapítja, hogy "nálunk nincs tudományos irodalom", "csak poétáink és szónokaink vannak" és bár egy-egy kiemelkedő alkotóval rendelkezünk, valójában... "kevés búvár van, aki a mélységekbe leszáll". [9] Keleti Károly statisztikájában kitér arra is, hogy az iro-