Vitályos László–Orosz László: Ady-bibliográfia 1896–1977 (A MTAK közleményei 9. Budapest, 1980)
Bevezetés
V BEVEZETÉS Az Ady-bibliográfia 1972-ben megjelent első kiadása már 1976-ban teljesen elfogyott. Az új kiadás megjelentetését először a centenárium évére tervezte a Könyvtár. Ebben az esetben azonban a gyűjtést 1976-ban kellett volna lezárni, s kimaradt volna 1977 várhatóan bő termése. Ésszerűbbnek mutatkozott tehát a kiadást az ünnepi év utánra halasztani. 1. A Bibliográfia gyűjtési köre A második kiadás természetesen az első kiadásra épül, annak szerves folytatása. Időhatárát tekintve az 1977. december 31-ig megjelent, illetve az 1978 folyamán, de 1977-es évjelzéssel kiadott könyveket és cikkeket tartalmazza. Tartalmilag, gyűjtőkörében nem tér el az első kiadástól: Ady Endrének csak az önállóan megjelent művei szerepelnek benne (kivételek az 1919-ig megjelent vers-antológiák), s tulajdonképpeni célja a költő életére és műveire vonatkozó irodalom összegyűjtése és feltárása. Az első kiadáshoz nemcsak az 1971 —1977-ig terjedő időszak új gyűjtését adtuk hozzá, a régi gyűjtés is közel ezer új tétellel gyarapodott. A kiegészítő gyűjtés már az első kiadás megjelenése után elkezdődött, s részben az akadémiai Ady-célhitelből kapott anyagi támogatással - lényegében azonban szerény keretek között a második kiadás anyaggyűjtésének lezárásáig folyt. Az átnézendő periodikumok kijelölése főként Lakatos Éva Magyar irodalmi folyóiratok című bibliográfiai füzetei alapján történt. (1977-ben a 8-10. füzet, K—M betű jelent meg.) E jegyzékből kiválasztva azokat az irodalmi, illetve irodalmi vonatkozású periodikumokat néztük át (mintegy 220 címet,ill.l300 kötetet), melyeket az első kiadáshoz nem használtunk. Az eredmény inkább a teljességre törekvés, a fehér foltok felszámolása szempontjából lényeges. A rendszeres gyűjtés mellett más forrásokat is felhasználtunk. A retrospektív bibliográfiai tételek nagyobb részét köz- és magángyűjteményekben talált lapkivágatokból és kéziratos bibliográfiákból nyertük. Végül, de nem utolsósorban jelentős számú adathoz jutottunk irodalomtörténészek, bibliográfusok és könyvtárosok szívességéből. Az első kiadás lezárása óta eltelt évek Ady-irodalma az új kiadás fontos gazdagodása. E rész gyűjtése két módon történt: irodalmi és irodalmi vonatkozású periodikumok átnézésével, és — főként napilapok tekintetében — a Sajtófigyelő lapkivágatainak felhasználásával. Az 1976-1977. évi gyűjtést összevetettük, és kiegészítettük az Országos Széchényi Könyvtár Bibliográfiai Osztályának gyűjtésével. 2. A Bibliográfia szerkezete E kiadás szerkezete több ponton eltér az első kiadásétól, de a változtatás annak rendezési elveit nem érinti lényegesen. A Bibliográfia négy fejezetre tagolódik. Az első fejezetben változatlanul Ady Endre önállóan megjelent művei és a rájuk vonatkozó ismertetések találhatók. A második fejezet új. Ebbe azokat az antológiákat vettük fel 1919-ig, amelyekben a költő versei is szerepelnek. A fő cél az volt, hogy A Holnap antológiák bekerüljenek a Bibliográfiába, s hozzájuk kapcsolódjanak az ismertetések.