Bibó István: A rákoskeresztúri egykori Podmaniczky-Vigyázó kastély története (A MTAK közleményei 8. Budapest, 1979)
III. A kastély múltja
29 építik fel; ez azonban alig elképzelhető s falkutatás eredményei sem támasztják alá [28]. Biztosra véve tehát, hogy a tornác eredetileg nyitott volt, azt a kérdést, hogy az épülettel egyszerre vagy valamivel később épült, egyelőre nyitva kell hagynunk. Felmerült az a feltételezés is, hogy a főépületnek tornác nélküli része is két periódusban épült volna, ezt azonban alig tartjuk elképzelhetőnek. Igaz, hogy jelenlegi ismereteink szerint csak egyik fele van alápincézve, ez a pince azonban semmiféle reálisan valószínűsíthető periódushatárra nem utal. Ugyanekkor pedig az épület más részein meglévő pinceszellőző nyomok (pl. udvari bejárattól jobbra a második nyílástengelyben) arra utalnak, hogy a pince a ma ismertnél nagyobb volt, s nem lehetetlen hogy az egész épület alatt végighúzódott, illetve betemetve, elfalazva ma is megvan. Nehézségeket okoz elsősorban az udvari homlokzaton a főépület eredeti barokk architektúrájának rekonstruálása, noha nem kevés részlet megmaradt vagy feltárható volt. A legkevesebb problémát az oldalhomlokzatok jelentik, ugyanis a nyugati zárófalnak az összekötő szárny padlására eső, érintetlenül ránk maradt szakasza minden valószínűség szerint az eredeti legkorábbi architektúrát őrizte meg (12-13.kép). Ennek az architektúrának és a falkutatások eredményeinek alapján egyértelműen rekonstruálhatók a kettős lizénák között faltükörben ülő kőkeretes egyeneszárású ablakok, felettük fekvő téglány alakú előreugró faltükör, erősen tagolt barokk zárópárkány; mindez egyszínű fehér meszeléssel. A főhomlokzat (északi homlokzat) oldalrészeire minden bizonnyal ugyanez az architektúra fordult át, s ezzel összhangban a középrizalit kiképzését is — meglévő formája s analógiák, pl. a péceli Ráday-kastély alapján — meggyőzően rekonstruálni lehetett [29] (9,11.kép, 4.ábra). Az udvari homlokzatnál viszont komoly nehézséget okoz ennek az architektúrának az összeegyeztetése a középső három tengelyben megmaradt eredeti barokk, pontosabban rokokó architektúrával, amely határozottan eltérő jellegű: időben — noha csak egy-két évtizeddel — korábbinak látszik, és stílusa alapján a már említett két kőkeretes nyílással tűnik egyidősnek. Ha azonban ebből két építési periódusra következtetünk, akkor más pontokon ütközünk ellentmondásba: egyrészt a korábbi állapotként feltételezhető rokokó architektúrának a többi homlokzaton semmi nyoma, másrészt az így feltételezhető udvari homlokzat csak árkádok nélkül és erősen kiugró középrizalittal képzelhető el, amelyhez legalábbis oromzat kellett hogy tartozzék. Ilyen oromzatra azonban sem a fedélszék maradványok nem utalnak, sem az 1911-ben befejeződött eklektikus átalakítás előtti egyetlen fénykép. Mindent összevetve tehát inkább arra a következtetésre hajlunk, hogy a főépület egyetlen periódusban, nyitott árkádokkal épült fel a rokokó és copf stílusváltás, illetve stílusátfedés idején, s ritka, de nem elképzelhetetlen esetként különböző részein egyszerre s viszonylag tisztán mutatja a két stílus jegyeit. Még ebben az esetben is marad azonban tisztázatlan kérdés, nevezetesen az árkádok mögötti említett két nyílásnak és az árkádoknak tengelyeltolódása (6.ábra). Az összekötő szárny kéttraktusos: az udvari helyiségsort három eltérő méretű csehboltozat, az utcait fagerendás síkmennyezet fedi. Ez a tény, valamint a tetőnek a főépület zárófalára rajzolódó nyomai világosan mutatják, hogy a két traktus két periódusban épült; az udvari a korábbi, az utcai a későbbi. Mindkét
