Vitályos László: Ady–Léda–Csinszka. Visszaemlékezések és levelek a költő életrajzához (A MTAK közleményei 4. Budapest, 1977)

Függelék

143 morú, aggódó és elkeseredett vagyok, hogy nem is irok róla mert a fele szemre­hányás a másik fele pedig keserű önvád, megbánás lenne — ennek a levélnek. És én nem akarok a magam szegény, vergődő, sebesrevert lelkén keresztül rossz lenni hozzád drága. Bántottak, kinoztak és te aludni akartál. Nem tudni, nem érez­ni és nem fájni. Ugye igy volt? Ugye ennyi volt? És nem volt ott a puha álmot ho­zó, meleg kezem hogy <az> égő, drága arcodhoz szoritsad, de ott volt az álmot, ha kell halált adó méreg és az is megtette, megadta a szükséges eltompulását, nem érzését a rossznak. Ugy érzem hogy megpattan bennem rögtön valami, rettenetes idegfeszültség, önuralom van bennem már második napja s csak ha magam vagyok ráz össze egy lentről feltörő, elfojtott sirás, Fá j, — mi és miér t még nem tu­dom de Fá j, erősebben, őszintébben, gyilkosabban mint minden rossz ami eddig hozzám vágódott az életben. — Lehet hogy tegnap meritett ki a váratlanul jött hir, brutális furcsa berontása, az egész napi elhallgatása Nagymama előtt a bajnak. Közömbös, kedves, köznapi arcot vágni, nevetni, felelni, kérdezni ha kell és hall­gatni arról hogy belül talán az egész életem emésztődik fel, vállik [! ] porrá, sem­mivé. — Mikor kaptam a Nándor sürgönyét 5 percig megszűntem élni, gondolkozni és akarni. Addig nem tudom mi ment végbe bennem: azt hiszem minde n. — Aztán rögtön sürgönyöztem Neked. Hideg vizet ittam s a szivem őrült dobogása közben már tudtam, hogy baj esetén menni fogok mindenáron hozzád . — Ezt tudom ma is. Nagymamának nem szóltam a bajról, elég histeriásak, élettől ostorozottak vagyunk itt hárman hogy megbolonditsuk egymást egészen. Behívtam Karcsolyt és meg­mondtam neki. Ostoba volt, fontoskodó és én fájóan éreztem amit józan perceim­ben mindég tudok, hogy fájdalmasan egyedü l és izoláltan kell viseljem az ólom­sulyal [! ] rám zuhanó kétségeket, csapásokat, bizonytalanságot amit rám ró a Sorsom. — Rajtad keresztül vagyok, — már és leszek csak sebezhető, összetörhe­tő, mert rajtad kivül nincs senkim, semmim, még komoly életet adó vágyam sem. Hát rajtad keresztül ront reám az Élet. — És erős voltam, férfi és nagyszerűn egés z ember tegnap este 6 óráig. írtam La­josnak, kertbe [! ] jártam, foglalkoztam, szeretettel, meleg tréfás hangon beszél­tünk rólunk Nagymamával és én birtam Csinszky. Este megjött a sürgöny, megjött a titkár szombati levele, a levél amibe tőled eg y kézvonás eg y gondolat nincsen. Egy idegen betű halmaz, köteles, jóindulatu értesítés és bennem az egész napi, merev, elfojtott és felhalmozott kétségbeesés égő, keserves sirásba tört ki. Most is sirok. És az éjjel 4 óráig sirtam és Nagymama még ma se tudja hogy komolyan beteg, sanatoriumban fekvő vagy Dyska. — És én ma még sürgönyt sem kaptam, — Mi van vele d? Mi történ t? Csak sejtem és nem is merek gondolkozni. — Fá j, más érzésem nincs. — Rossz—előérzet, ideges kimerülés, kétségbeesés ez a fájás nem tudom, de kinos és Te vagy az oka. — Vagyok olyan okos, olyan degenerált hogy semmitől, a haláltól se féljek — d e ig y, külön, befejezetlenül még a legkis­sebb elvállás [! ] is irtózatos. — És mindez látod nem szemrehányás a Te helyed­be [! ] talán épen igy, ilyen önző, magamat pusztitó lelkiismeretlenséggel tettem volna amit Te tettél. Nem csodálkozom és nem vádolok nem vagyok jobb, nem va­gyok több mint Te csak nagyon alárendeltebb minden helyzetbe, mert türőnek, asszonynak és erőtlenebbnek csinált az isten. — Kérlek, alázatosan, megtörve és megverve kérlek vigyázz magadra . Vagy ha kinos vagyok neked, adj módot rá hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom