Fejezetek a 150 éves Akadémiai Könyvtár történetéből (A MTAK közleményei 2. Budapest, 1976)

Százötven éves a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára

dott, mert nem volt megfelelő számú személyzet, amely az olvasószolgálatot képes lett volna ellátni. (A személyzet soraiban különben ott volt, mint „könyvtárszolga", Iszhak, az özbeg molla, magyar nevén Molla Izsák, akit Vámbéry Ármin hozott magával keleti útjáról.) Hivatalosan Eötvös József kultuszminiszter 1869-ben szabta meg első ízben a könyvtár gyűjtési körét. 1875-ben az akadémiai összes ülés új könyvtári szabályzatot fogadott el, fontos határozatokat hoztak a személyzet létszámáról, a könyvtárosok feladatairól. Ekkor szabályozták a nyitvatartás idejét is, külön az Akadémia tagjai és külön a más olvasók számára; ez a szabályzat különben évtizedekig érvényben maradt. A könyvtári állomány tovább gyarapodott. A gyarapodás forrásai közt továbbra is ott találjuk az adományozókat, a számban jelentősen meggyarapodott cserekapcsolatokat, sőt mostantól kezdve a külföldi könyvvásárlásokat biztosító állami dotációt is. Ebben az időben került a könyvtárba Pulszky, Hadik Gusztáv, Waldstein, Katona, Lajos és liát.h könyvanyaga. Külön is említést érdemel az értékes Kaufmann-féle héber kéziratgyűjtemény. E nemzetközileg máig nagyra értékelt héber gyűjteménynek egy részét alkotják a genizák, amelyekből tekintélyes mennyiség került Pétervárra és Londonba. Az olvasóforgalom fokozatosan csökkent már az első világháború előtt, egyre inkább az Akadémia tagjaiból és az egyetemi professzorokból kerültek ki az olvasók (és a kölcsönzők); a többi olvasót apránként elvonta a térben és időben könnyebben megközelíthető Egyetemi Könyvtár, a Múzeumi (Nemzeti) Könyvtár, majd a Fővárosi Könyvtár. A háború és az utána következő évek során egyre inkább a mélypont felé közeledett a könyvtár. A cserekapcsolatok legtöbbje megszakadt (287-ből 187 maradt meg), a külföldi könyvbeszerzés hasonló képet mutatott (évi 520-ról 150 kötetre csökkent). Fűtési nehézségek miatt egyre többet szünetelt az olvasóterem szolgálata, az olvasói látogatottság amúgy is lefelé menő tendenciája csak tovább fokozódott (1913ban 4500 volt az olvasók száma, 1918-ban 1800). Az Akadémia teljes elszegényedése miatt a könyvtári személyzet száma minimumra csökkent, ennek következtében rohamosan megnövekedett a fel nem katalogizált, olvasók, kutatók kezébe nem adható könyvek száma. A könyvtári anyag használhatóságát tovább bénították a folyóiratok, sorozatok tátongó hiányai. A meglevő nehézségeket csak súlyosbította egy ekkortájt kialakult gyakorlat: a könyvtár élére egymás után kerültek kitűnő idős tudósok, úgy hetven körüli korukban. Nem meglepő, hogv a nyugalmasnak nem nevezhető poszton nem tudtak megbirkózni a rájuk szakadó temérdek problémával. Egyedül Ferenczi Zoltán, az Egyetemi Könyvtár nyugalmazott igazgatója hajtott végre lényeges reform-intézkedéseket, de kétéves főkönyvtárnoki tevékenységéből nem tellett mindenre. Mások megpróbálták előbb a hiányokat pótolni, mielőtt azonban ezt meg tudták volna valósítani, a katalogizálatlan anyag feldolgozásához kellett fogni. E feladatra új adományok beérkezése kényszerít ette a könyvtári vezetést. Az új anyagból a legjelentősebb kétségtelenül a Vigyázó-féle 17 000 kötetes könyvtár volt. Másik jelentős adomány Stein Aurél kásmíri könyvtára volt; a könyvtár többi, az előbbinél értékesebb és nagyobb része a második világháború után érkezett meg hagyatékként Londonból. A harmadik tételt a perzsa irodalom kitűnő kutatójának, Kégl Sándorunk a könyvtára alkotta.