Fejezetek a 150 éves Akadémiai Könyvtár történetéből (A MTAK közleményei 2. Budapest, 1976)
A természettudományok és a matematika az Akadémiai Könyvtárban
figyelemmel, 6 beleértve a két Bolyai e tekintetben is alapvető vizsgálatait, amik olvasatlanul hevertek a beküldött ajándékok közt a Társaság könyvhalmazában. Pedig Vállas Antal nem volt akármilyen elme, s ha valaki, hát ő tisztán látta a matematika és a technika fontosságát a modern társadalmakban, s derekasan harcolt is a korszerű technikai képzésért tervekkel, tettekkel. 7 ,,Mi dolgunk a világon? küzdeni/ Erőnk szerint a legnemesbekért." Ez volt a cél, s akkoriban a „legnemesbeket" nem a könyvekben keresték. ,,Ment-e/ A könyvek által a világ elébb?" gyötörte a kétely a legjobbakat. S nemcsak mifelénk. Világjelenség volt a könyv kritikája, olyasmi, mint a közelmúltban a McLuhanizmus. Ez volt az a kor, a XIX. század közepe, amelyik Galileit a „Természet könyve" mondás tudatos félreértésével könyveket megvető „vadzsenivé" retusálta, holott Galilei annyira ízigvérig író volt, hogy még alapvető kísérleteit is gyakran az olvasóra sandítva eszelte ki úgyannyira, hogy megvalósítását a sikerült leírás után — már szükségesnek sem tartotta. S igazi humanistaként könyvei megjelenéséért nyugalmát, biztonságát, akár életét is hajlandó volt föláldozni. S hasonlóképpen Baconból, aki valósággal babonásan tisztelte az írott betűt, modern értelemben „kísérletező" tudóst faragtak; írásait és szándékait alaposan félremagyarázva az „induktív kutatási módszer" atyját tisztelték az előkelő angol késő reneszánsz mágusban ! S ez az induktív elfogultság nemcsak a tudományok történetét hamisította meg s írta át saját szájaíze szerint, hanem az írott könyvek megvetését is sugallta a „Természet Nagy Könyve" és a Soha Még Le Nem írt Alkotások istenítésével. A pozitivista zseninek nem volt szüksége könyvek mankójára; maga, tisztán géniuszával, fedezett föl s teremtett új világokat. „Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen". A könyv inkább akadály: „Miért e lom? hogy mint juh a gyepen/ Legeljünk rajta? s léha tudománytól/ Zabáitan elhenyéljük a napot?" Általános jelenség volt ez a könyvet gyanúsan tekintő induktív nyüzsgés, Vörösmarty egy egész kor tudományos létélményét fejezte ki, legragvogóbban az egész világirodalomban. Nem volt a Tudós Társaság szemlélete egy lépéssel sem elmaradva a világtól, csak éppen alapítása s véle a könyvtáré történt szerencsétlen tudománytörténeti konstellációban. S ami tán még súlyosabban esik latba: míg más nemzetek tudománya hamar kiheverte az egeket ostromló vadzsenialitás könyvtárellenes hangulatát, minálunk negyvennyolc tündöklése „Lángolt a gondos ész, a szív remélt" és bukása s utána a kegyetlen terror — „Most tél van és csend és hó és halál" hosszú időre konzerválta, s a hatvanas években egyenesen újraszülte a reformkor érzelemvilágát, jellegzetes tudományszemléletével együtt. Sőt: a feladatukhoz csodálatosan visszafiatalodott koros tudósokkal együtt. így lett az ő s hűséges tanítványaik szerepe a kezdés mezébe burkolt konzerválás; azaz a természettudományos kutatásokban az induktív módszer korai romantikus fázisának rögzítése. „Vesd tűzbe a fóliánsokat" hirdeti reprezentáns költőjével egy egész — s hozzá kivételesen művelt — tudós-nemzedék, s nemcsak hirdeti, hanem Petényi Salamon remekművének szomorú sorsa mutatja 8 meg is valósítja. Ez a hangulat tartott azután, a többé-kevésbé nyílt könyvellenességgel együtt, lényegében egész a századfordulóig; az Akadémia vezető berkeiben pedig még tovább, egészen a felszabadulás utáni újjászervezésig. 30
