Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia állandó bizottságai 1854–1949 (A MTAK kiadványai 70. Budapest, 1974)

Bevezetés

BEVEZETÉS A Magyar Tudományos Akadémia állandó bizottságai megalakulásá­nak és történetének első összefoglalása ez a kézikönyv, amely az Akadémia Régi Levéltárában őrzött dokumentumok alapján készült. A kézikönyv célja, hogy adatszolgáltatást nyújtson a másfél­százados Akadémia történetének megírásához, valamint tudományos se­gédletül szolgáljon a törtónetkutatók számára. Arra törekedtünk, hogy a bizottságoknak az Akadémia működésének egészében elfoglalt helyét és jelentőségét dokumentáljuk. A Régi Akadémiai Levéltárban lévő bizottsági iratok - a bizottságok jellegének megfelelően - tet­ték lehetővé hosszabb-rövidebb történeti vázlatok és egyéb adatok közlését, valamint a kéziratos források felsorolását. Munkánk az egyes bizottságok megalakulásától az 1949. évig ter­jedő időszakot öleli fel. E korszakhatár megállapítását a történel­mi fejlődés, illetőleg változás indokolta. A Magyar Tudományos Aka­démia működése 1950-től teljesen más uton folytatódott. Tudományos területei annyira kiszélesedtek, szervezetében olyan jelentős vál­tozások történtek, hogy az azóta eltelt időben folytatott tudományos tevékenységet nem lehetett összehasonlítási alapul venni. Az 1825-ben alapított Akadémia működése az első negyedszázad­ban még nem teljesedhetett ki. Ennek okai, az 1848/49-es magyar sza­badságharc, az első alapszabály hiányosságai és a kezdeti szervezeti nehézségek voltak. A szabadságharc leverését követő kilenc esztendő­ben uj tagok választását és nagygyűlés tartását nem engedélyezték. A korlátozó intézkedések miatt az Akadémia, tevékenységének folyta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom