Sáfrán, Györgyi: Lettres de Romain Rolland a Marianne Czeke dans la Bibliotheque de l'Académie des Sciences de Hongrie (A MTAK kiadványai 48. Budapest, 1966)

Romain Rolland levelei

136 15. Villeneuve (Vaud) Olga Villa 1927. november 9. Kedves Kisasszony Ismételten nagyon hálásan köszönöm október 28-i kedves levelét és azt a fáradságot, amellyel lemásolta számomra a Napló azon oldalait, ahol Teréz Beethovenről ír. Át akartam újra tanulmányozni a kérdést, mielőtt önnek válaszolok. Közben azonban megkaptam Szirmay Henriette asszony nagyon kedves levelét, aki volt szíves tájékoztatni azokról az eredményekről, amelyekre Teréz írásainak olvasása vezette. Közölt velem néhány apró részletet is, Stackelbergre vonatkozóan. — Éppen most válaszoltam neki egy hosszú levélben, arra kérve, hogy önnek továbbítsa a levelet; ugyanis el szeretném kerülni, hogy megismételjem magam, abban, amit most önnek írok: mert annyi a mondanivalóm, hogy válaszomat kettőjük között meg kell osztanom. Kedves Kisasszony, mindenekelőtt arra kérem, legyen szíves megmondani de Gerando asszonynak: nagyonis megértem a benne élő kegyeletet, amely bizalmas családi levelek titkát elzárja az irodalmárok tapintatlansága elől, mert engem is mélységesen bánt — sőt mondhatnám sért — az a gunyoros vállveregető és néha illetlen hang, ahogy Hevesy András beszél a Brunszvik családról rendkívül felületes könyvében (társasági értelemben nem is tehetségtelenül). Nem kell attól tartania, hogy valaha is megfeledkezem, mivel tartozom a Brunsvik nővérek emlékezetének, mert mondhatom, hogy gyöngéd tiszteletet, csodálatot és (ami Terézt illeti) rajongást érzek irántuk, és szeretném elérni, hogy ebben mások is osztozzanak. Valóban, az ember irigyli Beethovent, hogy ilyen barátnői voltak! Nemcsak az bájos és megható, ahogy a három nővér egymást szereti, hanem megértésük Beethoven iránt, jóságuk iránta dicsőségükre válik: (leveleikben egyetlen gunyoros vagy lealázó szót sem találtam nagy barátjukra vonatkozólag, pedig az nagyonis alkalmas volt arra, hogy fiatal asszonyok kigúnyolják). Ügy látszik, jelentős zenei tehetségük volt, különösen Teréznek, de Jozefinnek is, s nem feledhetjük, hogy ők voltak első tolmácsolói az első nagy szonátáknak, a Mondscheinnek, az Op. 31-nek, az Appassionatá nak, s hogy Beethoven részben nekik írta ezeket. Ami Terézt illeti, bámulom szellemi és jellembeli nagyságát; nem ismerem még gondolatait, amelyeket ön öszszegyüjtött kiadatlan naplójából, de amennyit La Mara közölt belőlük, az is elég, hogy meghajoljon az ember a nemes asszony előtt, s én áhítattal csókoljam meg a ruhája szegélyét. Mit érdekelnek engem bizonyos gyöngeségek, nevetséges vonások? Mindannyiunknak van ilyen. Annyival jobban szeretem, mert annyival emberibb. De óvakodnám ezeket illetlenül a durva tömeg elé tárni, hisz az nem megérteni akar, hanem lesüllyeszteni a nagyokat a saját színvonalára. Teréz áldozatos és önmegtartóztató életet élt — már harmincötödik éve előtt is; a természet megbosszulta magát szívé-