Csapodi Csaba: Mikor szűnt meg Mátyás király könyvfestő műhelye (A MTAK kiadványai 34. Budapest, 1963)
9 De ettől eltekintve is a „librorum regiorum" kifejezés csengése egészen másra figyelmeztet, mint amire értelmezni szokták. Nem azt olvassuk a számadáskönyvben, hogy „miniator librorum regis" vagy „miniator librorum bibliothecae regis". Nem a király könyvei, néma király könyvtárának könyvei. A királyi könyvek, libri regii pedig egészen mást jelentenek, mint a király számára készült kódexeket. Nem mások ezek, mint a királyi kancellária registraturakönyvei, azok a kötetek, amelyeknek sorába már legkésőbb a XIV. század óta rendszeresen bejegyezték a kiadott oklevelek szövegét, bogy megőrizzék az eredeti, hiteles szöveget. Ilyen registratura-könyveket már KÁROLY RÓBERT idejében vezettek, s nemcsak az adományleveleket, hanem a királyi ítéleteket is bemásolták ezekbe, mert NAGY LAJOS egyik oklevele utal egy 1340. évi ilyen regisztrálásra („in registro"). ZSIGMOND registrumát egy 1519-i királyi oklevél említi: „in libro seu registro ipsius condam domini Sigismundi imperatoris, in quo seilicet huiusmodi literae de more ct consuetudine consignari solent." A kancelláriai registrum „liber regius" nevét nem is egy oklevél említi. Ilyen az, amelyikben BAKSAI Tamás BAKÓCZ Tamást vádolja azzal, hogy hamisan vezette be az ellene szóló ítéletet a királyi könyvbe: „tenorein quarundam literarum in indicio contra ipsum emanatarum in libruni regiiun seu registrum in periculum suum falso inseribi fecisset." Egy másik oklevél 1519-ben így szól: „at tenorem signaturae huiusmodi literarum donationaliutn in libro seu registro praefati condam domini Caroli regis, quo seilicet huiusmodi literae de more et consuetudine consignari solent, in dorno nostra tavernicali perquiri facere atque paria huiusmodi signaturae sine diininutione et auginento aliquali transseribenda eiusdem exponentibus pro iurium defensione in transsumpto literarum nostrarum extradare et einunari facere dignaremur." Ugyanitt: „libro sive registro huiusmodi invento." II. LAJOSnak egy másik, 1525-ben kiadott oklevele szintén liber regiusnak nevezi a kancellária registratura-könyveit: „litterarum nostrarum consensualium in registro seu libro nostro regio conscriptarum . . . in dicto libro et conservatorio nostro regio perquiri . . ," 2 9 A liber regius tehát nem a király számára készült könyvet jelent általában,- hanem egy pontosan körülírható értelemben használt kifejezés, jogi műszó (némileg hasonló a „homo regius" kifejezéséhez), s ezért nagy valószínűséggel föltételezhetjük, hogy a XV. század végén a király környezetében készült számadáskönyvek vezetője is ebben az értelemben használta. A miniator librorum regorum foglalkozása tehát nem a királyi könyvtárral, a királyi másolóműhellyel, hanem a kancelláriai munkával, az oklevelek tartalmának nyilvántartásával, a registratura-könyvekkel volt kapcsolatos. A „királyi könyvek miniátora" nem megtisztelő cím, kiemelés a másolóműhely többi, jelentéktelenebb tagja közül, hanem egy kancelláriai ember speciális munkakörének megjelölése. A „királyi könyvek" kifejezéshez egészen hasonló módon az erdélyi fejedelmek korában ,,fejedelmi könyveknek" nem a fejedelmi könyvtár darabjait, hanem a registratura-könyveket nevezték. SZALÁRDI János jegyezte föl Siralmas ./íróm'/eájában ezeknek a pusztulásáról: „a sok munkával, költséggel szereztetett sok szép könyveket s leveleket és prolocollumokat avagy fejedelmi könyveket . .. ógeték meg". Ezek „a bibliotheca és conservatorium, levél- és könyvtartóházak amellv segestyében az egyháznak [Gyulafehérvár] dél- és a vár felől való oldalá2 9SZABÓ Dezső: Adalékok a királyi könyvek történetéhez. Turul. 1906. 86—88. 1.
