Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

Nővérem hajadon barátnőit azonnal összeszedte. A sok kéz a zászlót hamar elkészítette volna: de az volt a kérdés, hogy irják rá az elmaradhatatlan talizmán szavakat: „Egyenlőség, Testvériség, Szabadság" bakarasznyi nagy lapidár betűkkel. Akkor Szalontán sem sajtó, sem nyomdafesték nem volt. A találékony női elme segített a dolgon. A nagy betűket először lerajzolták papírra, majd kivágták ollóval. Azután e mintát áttették a szövetre, ezt körül vonalazták, majd ollóval kivágták és egyenkint a hetüket kellő helyén a zászlóra varrták, piros, zöld alapra fehér, ismét fehér alapra vörös betűt, szinét el nem hagyó szövet bői. Nincs az a remekben készült szűr, melyikén több tűzés lenne, mint ezen volt: de azért a pitymaló hajnalra már készen lett. Arany kora hajnalban hozzánk jött s kedvesen volt meglepetve a már nemzeti nagy bojtokkal feldíszített nagy nemzeti zászló által. A szomszédban levő városházától egy cseléd a zászlót a városházához vitte, s mi girincén kitűztük azt. A biró, korán a városházához jővén, már messziről észrevette a Rákóczi világ óta Szalontán először kitűzött nemzeti zászlót és alatta a nagy csoportban álló folyvást lelkesedéssel „éljen"-ben kitörő közönséget. Tüstént zászló őröket állított fel a szalontai lakosokból. Az első őr volt Megyeri Ferenc, utána Fenesi János, kik máig is életben vannak, s azzal dicsekszenek. R zászló nemzeti életünk jelvényfül, folyvást fenlobogott a városházánál . . . * Arany lángoló hazafias érzelmével sohasem l üntetett. E nagy korszakban is komoly higgudsággal végezte jegyzői és polgári kötelességeit. . . Jöttek azonban Szalontára és igy Aranyra nézve is a hazafiság nagyobb megpróbáltatásának napjai . . . Október elején az aradi várparancsnok Berger, valószínűleg értesülve az Olmützi manifestumokról, Arad várossával szemben magát támadó állásba helyezte, majd a várost lövetni is kezdte . . . Kormányunknak alig volt Aradon valamicske hadereje. A város rettegett állapotában segítségért esdekelt a közeleső magyar városokhoz. Szalontán Ambrus József, egy megyénkbeli fiatalember egy másik társával kérte a nemzetőrök segítségéi. Kérésüket elébb a tanács elé terjesztették. A tanács szabadkozott; mentségül hozván fel, hogy nemzetőreink egy része az altáborban van. Arany, a sok töprengés közt végre felszólalt, alkalmazván a demosthenesi indokolást: „ha mi vonakodunk felkeresni az ellenséget, majd ő keres fel bennünket, és ez nekünk kétszeres jaj lesz," — és kimondá, hogy ő Arad védelmére kész azonnal indulni. A hallgatag, csendes Arany lelkes beszédére a tanács elhatározta a nemzetőrséget dobszóval egybeliivni. Arany a város cigány dobossának kiadta a parancsot, liogy a nemzetőrséget azon kikiáltással hívja egybe, hogy igen fontos, nagy kérdés lesz eldöntendő. A cigány dohos ezt igy kiáltotta ki az utcákon: „nemzetőr kigyelmetek ! jöjjenek fel a városházához, nagy vólum lesz." A „nagy vótum" iránt való kíváncsiságra nemcsak a nemzetőrök jöttek egybe, liánom a feleségeik is. A nemzetőrség szemközt négyszögben lett a piacon felállítva. Ambrus Jóska és a tanács Arannyal a négyszög közepébe állott, innen mondá el Ambrus Arad veszedelmét és segítség iránti kérelmét, 165