Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)
Arany János még be sem végezve syntaxis osztályát, 1831 april 29-ről kelt kérvényében a lelkész-esperestől ezen állást kérte következő indokolással: „mert szülőim, akik 8 év lefolyása alatt gondosan taníttatni igyekeztek, elöregedvén és elszegényedvén, különösen cdesatyám megvilágtalanodván, további tanításomat nem teljesíthetik." E kérvény folytán Arany János 14 év és két hónapos korában elemi tanítóul lett alkalmazva, áttette lakását az iskolába, élvezte itten a házsor szerinti főttet, — az áldott mindennapos paszulyt és folytatta egyúttal a még be nem fejezett syntaxis, majd rhetorika és poétikai tanfolyamot. A szalontai iskola, hol Arany János 13 évig tanult és tanított nemcsak azért nevezetes, mert ő itt nyerte összes oktatását, (a debreceni két ízben megszakított s két évig sem tartott ilyennek alig vehető) hanem nevezetes, mint cultúrtörténelmi adat. Már a jelenkor sem érti, az utókor még kevésbé fogja érteni azt, hogy egyet len egy ember, a rektor, hat gymnasiális osztályt egyszerre és egyetlen teremben taníthasson, és az elemi fitanítók egyúttal tanulók legyenek, s ezek, valamint néhány szolgatanuló egyetlen szobában lakjanak és a lakosok által házsor szerint élelmeztessenek. Pedig valósággal igy állott fel a szalontai algymnasium 125 évig. így volt ez Arany János elemi tanító korában is. Más szervezet mellett a sehonnan segítséget nem nyert szalontai reformált egyház gymnasiumát fon nem tarthatta volna. És mégis ezen igen szegényesen fentartott intézet, melynek az iskola fekete tábláján kivül semmi taneszköze nem volt, adta Arany Jánost a magyar nemzetnek . . . Arany János a 14 éves kis tanító, nagy buzgóság és gonddal teljesíté kötelmeit. Még a tanmódszer javításán is törte az eszét. Saját élményéből az irva-olvasást előnyösnek fölismervén, e módszert, — midőn ez hazánkban épen nem, de talán még a művelt külföldön is alig volt ismeretes, már ezelőtt 00 évvel tanosztályánál alkalmazásba vette s vele a legszebb sikert aratta. mAfArany János önéletiratában azt mondja^a tanulás mellett tanítóitani is s mint tanító az iskolában laktam, kevés előnyére akár szorgalmamnak, akár erkölcsömnek." . . . Ezen önmaga feletti szigorú ítéletet közöltem egykori tanulótársa, Varga Józseffel is, egy igen értelmes lakostársunkkal. Ez azt mondá: „Arany János köztünk nemesak a tanulásban, de az. erkölcsi magaviseletben is páratlanul állott, nem volt sohasem valami esete, amiért a Iegszelídeblt megfeddésben is részesíttetott volna. Lehet, hogy ő, midőn önbírálatával foglalkozott, egy szüreti mulatságunkra emlékezeti vissza, amidőn is az öreg Szilágyi muzsikusnak, a magyar zenészek utolsó .Mohikánjának kedvéért, mindnyájan leittuk magunkat." E szüreti mulatságot így beszélte el nekem Varga József. „A rektor szüretén voltunk mi gymnasisták. A kis szőllőnek mi voltunk a szedői. Szülőink ételt, bort küldtek ki a szüretre bőven elegendőt. A sok kéz már délre készen volt a szedéssel. Az ebéd ideje és az egész délután mulatságunkra maradt fenn. Vígan étkeztünk, pobaraztunk és dalolgattunk, amidőn is az öreg vak Szilágyi muzsikus, unokájával, kiknek csak bárom szemük volt és zene szerszámukon is esak bárom búr, közénk vetődött s kezdő játszani a rég elavult magyar dalokat. — A helyzet egy kicsit komikus volt. Tanulótársaink közül némelyek már el akarák kergetni az öreg magyar zenészt; de Arany pártját fogta, s kis társaságunk hangulatát ő kezdette még jobban felvillanyozni. Poharat emelt. Elmondotta: pusztul a nemzeti viselet, dal, zene és mindezekkel a magyar zenész is. Ujak, idegenek jönnek 139
