F. Csanak Dóra: Az Akadémiai Könyvtár története a szabadságharcig (A MTAK kiadványai 14. Budapest, 1959)

II. Minden osztály átadása után a könyvtárnok annak a írni. Elnök befolyását val készítendő utasítás szerint, felállítását eszközli: előre is megjegyeztetvén, hogy az egész gyűjtemény három főrészre osztatik, t. i. közönséges könyvtárra, mclly az egész külföldi literatúrai foglalandja magába, 2. magyar könyvtárra, mclly a magyarul, magya­rok által irt s magyar ügyet bármikép érdeklő könyvekből álland, ide soroltatván Cor­nides bibi. hungaricája, minden nyomtatványai is, 3. kézirattára, mcllyhez a nyomtatás zsengéi (incunabulák) soroztainak. III. Az átvételi, s esztendőnként rendcsen folytatandó, s igv a könyvtárnak koronként mikép szaporodását is mutató lajstromokon kivül még háromféle lajstrom készüljön: 1. egy közönséges lajstrom, melly betűrendben az egész gyűjtemény minden nemű és nyelvű kötetei teljes ezimeit, a kéziratokét és ineunabulákét is ide értve, fogla­landja magába, 2. egy rendszeres lajstrom, mcllyet az osztályok egy előlegesen magok által s a gyűlés által helyben hagyandó terv szerint készítenek. Ennek nyomtatására a könyvtárnok ügyel; egyszersmind pedig kéziratban folytatandó, részint az olvasók folytonos használatára, részint, hogy koronként pótló füzetekkel kiegészíttethessék. 3. egy helymutató lajstrom, mellyben főosztályok, szekrények és fokok szerint föl lesznek a könyvek röviden, azaz a czim, bélyegző s utasitó szavainál fogva jegyezve. Minden könyv táblájára szinte föliratik a fő osztály, szekrény és fok száma, a helymutató lajstrommal egyezőleg, hogy egy felül ezen lajstrom segedelmével azonnal meg lehessen találni bármelly könyvet; a táblán álló jegynél fogva pedig annak helyét. IV. Az aoademia vétel és ajándékok által gyűlt könyvtára felállításban és lajstromokban összevegyittetik a gróf Teleki-könyvtárral; eléggé meg lévén mind a külön bélyeg, mind a helymutató lajstromnak egy külön rovatába minden ezimhez mellékelt T és A betűk által különböztetve. V. A könyvtár évenként egyszer és pedig a tisztogatási szünidő alatt vizsgáltatik meg, az alapítvány értelme szerint a museum, aoademia és alapit óktól nevezendő bizto­sok által, a helymutató lajstrom vezérlése szerint; — az elsőnek és harmadiknak befo­lyása csak a gróf Teleki-tárra lévén. Gondja leszen pedig a könvvtérne knak, hogy vizsgálatra, minden kinn levő könyvek okvetlenül visszakerüljenek. VI. A kettős példányok dolga mindig a társaság hozzájárultával intéztetik el; a gróf Teleki-könyvtárhoz, tartozók egyedül a mélt. család megegyezésével cseréltethet­nek ki vagy adathatnak el. VII. A társaság óhajthatónak tartja, bór a könyvvétel a museum s az aoademia részérc némi egyetértéssel történhetnék: hogy igv egy munka, ha csak bizonyos tekin­tetek nem kívánják, többször meg ne vétessék, s igv ugyan azon summáért többet lehessen szerezni. VIII. A haszonvételre nézve határozta!ott : 1. az. elnök által rendelendő tiszto­gatási szünidőt s az. ünnep- és vasárnapokat kivéve, a könyvtár a tagok számára minden naj) nyitva álljon 11 — 12-ig; a közönség számára pedig kedden, szerdán és pénteken 9— 12-ig, s 2—4-ig télen, 3 —6-ig nyáron. 2. Helybeni minden rendbeli tagok két hétre bármelly munkát haza vihetnek, kivévén a) igen drága pompás munkákat, b) ritka munkákat, e) kéziratokat. Erre nézve pedig egy kölcsönzési napló álland a könyvtárban, mellyben a kölcsönvevő az elvitt könyvet időrend szerint irja be, a könyvtárnok pedig egy betűrendi jegyzőkönyvbe ezim szerint. 3. Vidéki t. és r. tagoknak hat hétre küldhető könyv, levelezőknek csak elnöki engedelem mellett. 4. Helyben levő nem tagjai a társaságnak szinte csak elnöki engedelem mellett kaphatnak könyvet. 5. Sértett, rongált, vagy bármikép eldisztelenedett példány a kölcsönző által éppel pótlandó. IX. A könyvtárnok mellé addig, mig a felállítás s a lajstromok készítése tart, szükséghez képest több kevesebb napidíjas adatik; azontúl 1. egy tőle szigorúan függő rendes segéd, kiért a könyvtárnok kezes; 2. egy hivatalszolga. Hogy pedig a könyvtárnok, ki egyszersmind a társaság fizetett r. tagja, az átvételi, felállítási és lajstromozási munkákat győzhesse, mig ezek tartanak, minden rendes tagi foglalkozástól fel fog mentetni. X. A nemzeti museum felügyelése, az alapítvány értelméhez képest, csak a gróf Teleki-könyvtár épségben tartását tárgyazván; a könyvtárnok minden egyéb kérdésekre nézve egyedül a mélt. alapító család és az Aoademia igazgatósága s nagy s kis gyűlései­hez utasittatik. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom