F. Csanak Dóra: Az Akadémiai Könyvtár története a szabadságharcig (A MTAK kiadványai 14. Budapest, 1959)

Kéretett peclig a nmélt. elnök, liogy e határozatot a fens. főherczeg-nádor-pártfogó elébe tudomás és illető helybenhagyás végett terjeszteni méltóztassék." Az alapítólevelet és az átvételi javaslatot elolvasva a kettő szempontjaiban megmutatkozó különbség ötlik szemünkbe. TELEKI végső célja nagy tudományos közkönyvtár teremtése volt, a könyvtár megóvására, fejlesztésére vonatkozó kikötései viszont főleg a főúri magánkönyvtár integritását akarták biztosítani a köréje gyűlt künyvanyagon belül. A modern könyvtárakat jellemző részletező, sokrétű feldolgozás nem érdekelte, megelégedett pl. a magángyűjtemények egyetlen nyomtatott katalógusával. Az átvételi javaslat ezzel szemben a könyvtári munkák fontossági sorrendjével tisztában levő könyvtáros műve. Az 1848-i Utasítás a m. academiai könyvtár tisztviselői számára c. munka ismeretében nem nehéz felismerni a szerzőben TOLDY Ferencet. A két munka hasonló szelleme akkor is az ő szerzőségére engedne következtetni, ha nem tudnánk, hogy a bizottság tagjai közül egyedül ő foglalkozott könyvtárügyi problémákkal. Az átvétel módja igen praktikus: a két egyszerre készülő jegyzék időt takarít meg, és egyben kiküszöböli a másolás okozta hibák lehetőségét. A felállítás szakrendben, a könyvtár eredeti tagolódása szerint történik, a használatot háromféle katalógus könnyíti meg. Az átvétel, felállítás, feldolgozás és használatra vonatkozó pontok általában az Akadémia helyzetét, nehézségeit szem előtt tartó, de színvonalas könyvtári rendet teremtő célkitűzések. Érdekes és jellemző, hogy a javaslat két ponton túltette magát az alapító utasításain, noha TELEKI mint a Társaság elnöke fölötte állt a bizottságnak, mint az alapító család feje pedig jóvá kellett hogy hagyja a javaslatot. Egyik pont a könyvtár tulajdonjogára vonatkozott: a gyűjteményt kizárólag a Tudós Társaság tulajdonának jelentették ki, és hangsúlyozták, hogy a Múzeum felügyeleti joga csupán a TELEKI-könyvtár épségben tartására vonatkozik, tehát a Múzeum kiküldöttje az évi vizsgálatban csak a TELEKI-gyűjtemény megvizsgálásában vegyen részt. Ugyanakkor viszont az alapító rendelkezésével ellentétben a könyvanyagot — a kor könyvtárosi gyakorlata szerint — egyetlen közös rendszerben tervezték felállítani, s elegendőnek tartották, hogy a könyvek eredetét a helyrajzi katalógus megfelelő rovatába bejegyzett betűjel határozza meg. Mivel pedig a helyrajzi katalógus alapján folytatott revíziót a könyvek sorrendjében szokták végezni, nem pedig valamely kis rovatba bejegyzett betűjel alapján két külön csoportban, valószínűnek látszik, hogy a Múzeum kiküldöttjének meghívása csak udvarias formaság volt, ígéret, amelyet a gyakorlatban nem szándékoztak betartani. Ezt a feltevést bizonyítja, hogy a javaslat erre vonatkozó határozata ellenére sem hívták meg a Múzeum kiküldöttjét a TELEKI-könyvtár átvételéhez sem. Az elkészült javaslatot TELEKI elé terjesztették, s miután elfogadta, a nádor után HORVÁT Istvánnak, a Nemzeti Múzeum igazgatójának küldték el, hogy mint érdekelt fél, ő is megtehesse megjegyzéseit. HORVÁT a nádorhoz küldött felterjesztésében közölte kifogásait, remélte, hogy ezzel a javaslat megváltoztatására bírja a Társaságot. Felterjesztésében hangsúlyozta, hogy az alapítólevél a gyűjteményt a Nemzeti Múzeum fidei commissumának jelölte meg, s értelmezése szerint csupán a használatot biztosította a Társaság részére. Részletesen kifejtette, mennyi sérelem érte e javaslatban a TELEKIcsaládot és a Nemzeti Múzeumot, s kérte, szorítsák meg az Akadémia jogkörét, rendeljék a Tudós Társaság tagjaiból választott könyvtárost a Múzeum 19