Gergely Pál: Az Akadémia Levéltára a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában (A MTAK kiadványai 9. Budapest, 1958)

A 1881 utáni főtitkári irattár fönt, a hivatali szekrényekben maradt s ezek aránylag kisebb hiányokkal ma is együtt vannak, a második világháború kisebb-nagyobb kártevéseit leszámítva. így ezek 1949-ig megfelelő évi indexeikkel (1891-től 1949-ig csupán, mert 1881 — 1890-ből elvesztek,vagy talán még nem is készítettek ilyen ABC-s indexeket), mutató-köteteikkel kiegészítve most is elérhetők. A hiányzó 10 évről és természetesen legelső sorban az Akadémia első félszázadásról is elkészítettük a névmutató cédulák tízezreit. Mondanunk sem kell, hogy ebből az időből nemcsak hogy iktatókönyv, de mégkevésbé mutató(Index)anyag sem maradt fönn. Az utóbb említettekkel s a gazdasági, pénzügyi aktákkal együtt immár több mint 120 000 darabra tehető irat-tömegből, kiváltképpen az első félszáz évből, a magyar irodalom valamennyi klasszikusának kéziratai az egy Petőfit kivéve! —, továbbá világszerte ismert tudósaink, úttörő kutatóink egész sorának levelei, bírálatai, nyugtái és tagajánlásai, önéletrajzai stb. várnak tudományos feldolgozókra. Ezekből az iratokból nemcsak külföldi tudományos kapcsolataink, idegen akadémiákkal való szoros kiadvány csere ügyeink derülnek ki, hanem igen sok esetben meglepő állásfoglalásokra és az első akadémiai tagoknak akkor észre sem vett, vagy félreismert, félbemaradt munkaterveire és aprólékos életrajzi adataira, körülményeire is fény derül. Hogy mentől világosabb képünk lehessen az Akadémia első félszázados adminisztratív és tudományos életéről, személyzeti beosztásáról, röviden szólnunk kell ezekről is, mielőtt a forrásanyagul immár kutató tudósaink és tudósjelöltjeink rendelkezésére álló Levéltárinak részletes ismertetésébe fognánk. Az 1830 — 40-es években még Magyar Tudós Társaság néven működött Akadémia 1845 után már nemcsak együttes ülésekben, hanem a hat tudományos szakosztály külön-külön tartott ún. kisgyűlésein vitatta meg a bemutatott dolgozatokat s határozott a kiadandó művek felől. Ekkoriban a hat szakosztály (egészen 1870-ig, az újabb Alapszabályokig) még a következő volt : 1. Nyelvtudományi 2. Filozófiai, 3. Történetírási, 4. Mathematikai, 5. Törvénytudományi, 6. Természettudományi, mindegyik élén az ügyeit intéző osztályjegyzővel. Az egy-két havonként tartott összességi megbeszéléseket is a „kisgyűlések" sorába vették. Az évenkint egyszer tartott nagy-gyűlések és a háromévenkénti elnökválasztó, ún. „Elegyes ülések" mindenkor zártkörűek voltak. Sőt eleinte még akisgyűlések, felolvasó ülések is, —csupán az 1848-as forradalom vívmányaként lettek nyilvánosak ezek az osztályülések és később, 1870-től kezdve az ,,összes ülés"-nek nevezett osztályközi, teljes ülések is, amelyeken gyakran közérdekű felolvasások s az elhunyt tagokról emlékbeszédek is hangzottak el. Egyébként 1870-től a régi hat szakosztályt háromra vonták össze, s így is működött az Akadémia az 1945-i felszabadulásig. Azután emelték négyre az osztályok számát. Az évenkint tartott nagy-gyűlésben választottak új tagokat, döntöttek a jutalmakról s tűztek ki új pályakérdéseket az alapítványok időközi kamataiból. A nagygyűlés utolsó napján tartott ,,Köz-ülés"-ben 3 — 4 felolvasás (közérdekű témáról) és főtitkári beszámoló volt szokásban, midőn a „titoknok" (= főtitkár, 1870 .után) beszámolt az Akadémia múltévi működéséről, elparentálta az elhunyt tagokat és üdvözölte az újakat, átadta a pályadíjakat nyertek jutalmát stb. Az ügyvitelt az elnök (= elöl-ülő, praeses) és helyettese, a másodelnök mellett, akiket akkoriban még 3 évenkint választottak, — az élethossziglan 4