Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)

Hozzászólások

Hozzászólások 39 tóságot vagy felkészítsük a híranyag befogadására, vagy pedig, hogy folyamatosan elárasszuk részletes üzenetekkel, melyeket nem tud figyelmen kívül hagyni. Újra fel kellett fedezni Mendel munkáját. Mindezt annak dacára, hogy művei eredeti kiadásának példányai vezető tudósokhoz is eljutottak, többek között Darwinhoz is. Henry Small és én rábukkantunk Marshakova egy orosz nyelvű folyóiratban megjelent cikkére, amelyben másoktól függetlenül az együttidézés jelenségéről írt. Fordítását beküldtük az NSF-hez, akik azonban visszautasították arra hivatkozva, hogy a cikk mások munkáin alapul és nem eredeti. Feltehetőleg azt gondolták, hogy Marshakova munkája a Kessler-féle bibliográfiai csatolásról szólt. Mullins és jómagam végeztünk egy felmérést a kemény és lágy tudományok (GRIFFITH & MULLINS 1972) néhány olyan eredményéből, melyek vizsgálatunk idejére már bizonyos mértékű társadalmi hatást keltettek. Ezek a hatások növekvő sorrendben a következők voltak: 1. az eredményekre vonatkozó felfokozott mértékű kommunikáció; 2. az új kutatási problémák azonosítása; 3. a fontos problémák elsődlegességének megállapítása és a másodrendűek kizárása; 4. a kutatók koherens csoportokba való szerveződése («láthatatlan egyetemek?») egy vagy néhány vezető szakértő körül. A tudománymetria már eljutott az 1-3-as pontokig, de a szellemi és pénzügyi erőforrások hiányában nem a megfelelő hatékonysággal. A fent említett négy lépés közül, még az első sem válhat valóra úgy, ahogy azt megpróbáltam leírni. Henry Small-lal korábban átfogó jellegű munkát végeztünk az együttidézési folyamatok feldolgozásáról, aminek első eredményeit már 1974-ben részletesen publikáltuk (GRIFFITH, SMALL ET AL. 1974, GRIFFITH ET AL., 1974, SMALL & GRIFFITH 1974). Megfelelő mennyiségű anyag állt rendelkezésre, amit nehéz lett volna figyelmen kívül hagyni. Mindennek ellenére módszereinket újra és újra el kellett magyaráznunk. Mullins túllépett közös cikkünkön (GRIFFITH & MULLINS 1972) és kijelentette, hogy további szabályos fokozatok vannak a kutatási siker és a szocializáció összekapcsolódásában, melyek közvetlenül a kutatási intézmények és tanszékek létrejöttéhez, illetve ezek teljes jogú tudományos elfogadásához vezetnek. Mullins gondolatait egy érdekes könyvben mutatta be, amely saját kutatási területéhez, a szociológiához való szoros kötődéséről árulkodik (MULLINS 1973). Miután Mullinsszal nem mindenben értettem egyet, ez sajnos véget vetett hosszú, s egyben termékeny és gyümölcsöző együttműködésünknek. Én a dolgokat sokkal kaotikusabbnak láttam; különböző kognitív, gazdasági és politikai összetevőkre építettem, melyek minden elképzelhető bonyolultsági szinten jelen vannak. A témáról alkotott véleményemet megerősítették az európai kutatóintézményeknél szerzett tapasztalataim is. Az «öreg kontinensen» a felsőoktatásban nem történt robbanásszerű növekedés és kevesebb lehetőség volt új kutatási területek elfogadtatására. Ebben az időszakban jelent meg THACKRAY és MERTON (1972) cikke, mely sokban megegyezett az én gondolataimmal. A munka témája George Sarton (1884— 1954) életműve volt. Ez az ember a tökéletes példa állításaim igazolására. Sarton