Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)
Hozzászólások
110 ANTHONY VAN RAAN technikák. A tudományos munkában legtöbbször szívesebben vagyok asztalos, mint filozófus. Továbbá az sem automatikusan rossz, hogy a tudományban időnként bizonyos elméleti hiányosságok vannak: a fizikában például a magas hőmérsékletű szupravezetés kutatása az egyik legfontosabb téma, de még mindig nem tudjuk pontosan, hogy mi is történik. Az orvosi kutatások pedig nem is léteznének, ha mindig és mindenhol «Őszentsége, a Teoretikus» tetszelegne a döntéshozó szerepében. Nem értek egyet a szerző azon megjegyzésével, hogy „vezető tudósok is felhagytak a bibliometriai kutatás támogatásával". Amikor nemzetközileg is elismert, gyakorlatilag minden tudományágban oktató, több száz éves, jó értelemben véve régimódinak tartott egyetemek, mint például a leideni egyetem, tanszéket alapítanak a mennyiségi kutatások tudományának, akkor nincs okunk panaszra. Aztán itt vannak az «integráló egyéniségek». Vajon ők valóban az összefogást segítették elő? Ismerték-e valamennyi mennyiségi vizsgálatokon alapuló tudomány, sőt, mi több, technológia alterületeinek minden különlegességét? Minden elismerésem mellett, a válasz azt hiszem, hogy nem; egyszerűen azért nem. mert mindennek az együttes ismerete egy személy számára lehetetlen. Elég értelmetlen azon siránkozni, hogy egy tudományterület elvesztette Descartes-ját vagy Poincaréját. Ennek ellenére bízom abban, hogy újabb lépések tehetők a nagyobb fokú integráció felé. Ebben az értelemben egyetértek a szerzőkkel: szükségünk van ilyen integrációs fejlődésre. Szerintem a fő kérdés a megfelelő működési rendszerek megteremtése lenne: ha valamely országban egy kutatásokat finanszírozó alapítvány hajlandó volna létrehozni és pénzügyi támogatásban részesíteni a tudósok csak egy kis (de kiváló!) csoportját, akiknek ebből kifolyólag nem kellene állandóan küzdeniük a tudományos és szociális egzisztenciájukért, akkor a kutatási területünkön az integrációs lehetőségek nagyon megnövekednének. Amikor azonban egy ilyen csoport elszigetelődik a gyakorlati alkalmazáson alapuló bibliometriától, akkor e csoport tevékenysége jelentéktelenné és öncélúvá válhat. Nem értek egyet azzal sem, ahogyan a szerzők a bibliometria «kereskedelmi» oldaláról beszéltek. Szerintem a bibliometriában a gyakorlati felhasználás erősítése üdvözlendő változás; párhuzamot lehet vonni azzal, ami a vegyészmérnöki tudomány területén történt. A gyakorlati munka, a felhasználás lehetőségei, a «felhasználóktól» nyert visszajelzések értékelése mind fontossággal bírnak a javítások és fejlesztések szempontjából. Igen, én elsősorban alkalmazott tudós vagyok. És éppen ebből kifolyólag, ha szükség van rá, képes vagyok arra, hogy elméleti szakember, vagy ha a helyzet úgy kívánja, ha hiszik, ha nem, akár filozófus is legyek. A cikk szerzőinek óvatosnak kellene lenniük az olyan kijelentésekkel, miszerint tudományterületünk «üzleti oldala» veszélyes és rossz. Egyszerűen fogalmazva: mindennapi munkámban megbecsülöm a «klienseimet». Megjegyzéseik, javaslataik és ötleteik sokszor fontosak lehetnek kutatási területünk fejlődése szempontjából. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy most már az üzleti világ és a politika «rabszolgái» vagyunk. Piaci környezetben senki sem a másik rabszolgája. Azzal azonban egyetértek a szerzőkkel, hogy veszélyek is fenyegetnek (mint mindenkor!). A kereskedelmi szemlélet túl gyors térnyerése valószínűleg az egyik legnagyobb veszélyforrás.
