Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)
Hozzászólások
Hozzászólások 93 latunk az alap- és alkalmazott kutatók, valamint olyan tanárok képzésében, akiknek segítségével a tudománynak, mint egésznek a fejlődéséhez is hozzájárulhatunk. A tudományos önmeghatározás hiánya korlátozó tényező lehet a bibliometriának a különböző iskolák tantervébe történő beillesztésénél is. A tudományterületet multiés interdiszciplináris jellege miatt nem könnyű beilleszteni a hagyományos tudományterületek hierarchikus rendszerébe, és még kevésbé megoldható, amikor az egyetemek - például a latin-amerikaiak - adminisztrációs szempontból és működésüket tekintve is, kétfelé ágaznak: egyrészt természettudományokra, másrészt humán tudományokra. Kétségtelen, hogy az információ- és könyvtártudomány fel kellene, hogy vegye a képzésébe, de hogyan viszonyuljon hozzá az informatika, az alkalmazott matematika, a szociológia, a pszichológia vagy a kommunikációelmélet? A matematikán kívül eső tudományterületek hallgatói gyakran szenvednek az alapvető kvantitatív és statisztikai módszereket illető hiányos előképzettségük miatt. Várhatjuk-e, hogy egy nap lesz majd olyan iskola, ahol már van informetriai és tudománymetriai fakultás? Ezek olyan alapvető problémák, amelyeket sürgősen meg kell oldani, ha szeretnénk tovább haladni, mint kibontakozóban lévő tudományterület. Szintén indokolt a szerzők aggodalma amiatt, hogy a terület hiányt szenved a teoretikus vagy alapkutatásokban. Amíg a tudományos kommunikáció a tudomány fejlődésének lényeges elemét jelenti, mindig szükség lesz olyan kutatásokra, amelyek mérik, rendszerezik és megjósolják a kommunikáció során lezajló folyamatokat, és ilyenek az információ áramlás elemzésének alapvető kvantitatív módszerei is. Azonban a veszélyt mind a bibliometriának, mind az informetriának, mint más tudományterületeken alkalmazható technikáknak az egyoldalú fejlesztése jelenti. Ez minden bizonnyal be fog következni egy határozott - akár preparadigmatikus - teoretikus alap és, amint a szerzők említik, kísérő metodikai kutatások hiányában, amelyeknek célja az lenne, hogy a más területeken elért eredményekkel lépést tudjunk tartani. Ezt az eshetőséget a tudománymetria (vagy a bibliometria vagy az informetria) nem, mint önálló tudományterület, hanem csak mint valamely rokon terület alkalmazott aspektusa fogja túlélni. A Latin-Amerikában és a világ más fejlődő régióiban folytatott tudománymetriai kutatásokból szintén hiányzik egy szilárd metodikai alap. A kevésbé fejlett országokban csekély mennyiségű tudományos kutatást végeznek, amelyek főként alkalmazott kutatások, és ezért a nemzetközi adatbázisokban alig vannak reprezentálva. A gazdagabb helyi eredményeket a hiányzó országos és regionális adatbázisok miatt - amelyek megfelelő fórumot jelenthetnének - nehéz minősíteni. Ha, miként G&S említi, a nemzetközi adatbázisok általánosságban elégtelenek a bibliometriai vizsgálódások elvégzéséhez, akkor a fejlődő világból gyűjtött kevés elérhető adatbázis tekintetében a helyzet még kritikusabb. Az elégtelen strukturális és kutatási lehetőségek következményeként a bibliográfiai adatbázisok legkevésbé sem mondhatók ideálisnak a bibliometriai kutatások elvégzéséhez. A regionális adatbázisok esetében azonban ezen akadályokat tovább bonyolítja, hogy a regionális folyóiratok tiszavirág életűek, és többnyire nem felelnek meg a nemzetközi normáknak (és maguk az adatbázisok sem), ennek következtében az ezekre épülő tanulmányok szükségszerűen részlegesek, megbízhatatlanok, és majdnem teljes egészében alátámaszthatatlanok.
