Pócs Éva (szerk.): Magyar ráolvasások I.

Bevezető

24 szövegszerű használatának tendenciája. A kimondott /vagy leírt/ szó önmagában, mint szöveg - jelentésétől függetlenül is a mágia eszköze lehet, a kívánt célt ugyanúgy betöltheti, mint a mágikus "ráhatást" világosan kifejező kívánság, parancs. Ez a tisztán szövegszerű működés legvilágosabb az "értelmetlen szövegek" /idegen, nem értett, vagy ténylegesen értelmetlen szövegek ill. betűhalmazok/ használatában /XVI./, ill. az amulettszerű szöveghasználatban, amikor a szöveget nem elmondják, hanem testükön viselik, megeszik, stb., továbbá a nem a konkrét funkciónak, szituációnak megfelelő szövegek használatában, ami különösen vallásos tartalmú szövegek, szövegtöredékek esetében gyakori /XIV.102-109./. Az értelmetlen szövegek kívül esnek a ráolvasások szerkezeti rendjén, csak konkrét funkciójuk révén tartoznak a ráolvasások közé. A ráolvasással rokon műfajok elhatárolása ellenére szükségszerűen kerültek műfaji határesetek a gyűjteménybe. Az elhatárolás fő tényezői, a ráolvasás meghatározásából következően, az alábbiak voltak: A közösségi jelleg a ráolvasás egyéni jellegével szemben /rítusének, ünnepi, alkalmi jókívánságok/, alkalmi jelleg a konkrét szükséglettel szemben /alkalmi, ünnepi jókívánságok, a mindennapi élet sztereotip jókívánságai, átokformulái/, a fiktiv ráolvasás-szituáció a valódi ráolvasás-szituációval szemben /mesei, mondai varázsformulák/. Mindezekre az esetekre jellemző a poétikai funkció elsődlegessé válása a mágikus funkció kifejeződésének elsődlegességével szemben, ami részint nagyfokú sztereotipizáltságban, részint bizonyos tréfás-játékos elemek eluralkodásában /"mondóka-szerűség"/ nyilvánul meg. E rokon műfajok mindegyike felé vezetnek nehezen besorolható átmeneti kategóriák. A fiktiv ráolvasás-szituációban elhangzó mondai varázsszövegek némelyikével egyező ráolvasásokat akkor vettünk fel, ha azok alkalomszerűen tényleges ráolvasásként hangzanak el /pl. a váltott gyerek "visszaváltó-