Pócs Éva (szerk.): Magyar ráolvasások I.

Bevezető

25 sának" mondai szövege ténylegesen gyógyító szövegként/. De e téren sok a nehezen megítélhető határeset: a felvett "harmatszedő" szövegek közt egyaránt lehetnek valóságos "mágikus eszközök" és "csak" mondai varázsszövegek, csakúgy, mint pl. az elásott kincset "lepecsételő" szövegek esetében /IV.15.1-3./. Szintén problematikus volt a határ meghúzása az ünnepi varázsszövegeknél. Egy kollektiv ünnepi rítuson belül elhangzó jókívánság "egyéni" vagy "kollektiv" jellegének eldöntéséhez nem mindig állnak rendelkezésre a megfelelő kritériumok. Jellegzetes átmeneti kategória pl. a gyümölcsfafenyegetés ünnepi rítusához tartozó szövegcsoport /X.33-39./. A játékos mondókák teljes egészében műfaji határesetnek minősített csoportján kívül "mondóka-jellegű" szövegek csoportjai ill. típusai a valódi ráolvasások szerkezeti rendjében is megjelennek. Ilyenkor tulajdonképpen a cél "komolysága" alapján minősítettük az aktualizáló szituációt "valódi" ráolvasás-szituációnak, ill. a tartalmilag-formailag egyaránt bizonyos tréfás-játékos jelleget mutató szövegeket valódi ráolvasásnak /pl. a VI. és X. csoportokba sorolt "finkó" és "ebfing" mondókák, vagy a már emiitett tojásajándékozó mondókák/. A "varázsigék" műfaji határesetnek minősitett csoportja a mindennapi élet sztereotip jókívánságai és átokformulái felé képez átmenetet; a "valódi" ráolvasásoktól a konkrét szükséglet több-kevesebb hiánya, az alkalmi jelleg, és az ezzel összefüggő fokozott sztereotipizáltság különbözteti meg. Imák és vallásos áldás/átok-szövegek akkor kerültek gyűjteményünkbe, ha azokat ráolvasásként, tehát egyénileg, nem a hivatalos egyházi rítus részeként, és a ráolvasás szokásos konkrét szituációiban, "mágikus célra", szükséghelyzetben használják. Természetesen itt is sok az ingadozás, hiszen a ráolvasás "szokásos konkrét szituációja" kategória éppen az előttünk lévő - imákat is magábanfoglaló - anyagból szűrődött le. Inkább csak a két "végpont" állapítható meg: Egy csak áldást