Nagy Ferenc (szerk.): In memoriam Magyary Zoltán.
A magyar tudomáfiypolitika alapvetése (1927) [Válogatás]
juk, azt a jobb jövő érdekében szabad csak csinálni. A decentralizáció útján egy eredmény mindenesetre biztosítva van: a miniszternek és a minisztériumnak adminisztratív teendőktől való részleges tehermentesítése, hogy jobban koncentrálhassák magukat a kormányzat feladatainak megoldására. Nem elérhetetlen azonban a haladás az adminisztráció terén sem, ha az önkormányzat számol a modern közigazgatás követelményeivel. Ez az a kérdés, amit a miniszter idézett beszédében úgy fejezett ki, hogy az önkormányzat ellátását csak arra képes ós kész emberekre lehet bízni. Láttuk, hogy milyen gondossággal történik a Gyüjteményegyetem Tanácsának összeállítása és ennek dacára is az ügyvezető alelnöki tisztség, amelynek az igazgatásban nagy szerepe van, csak a négy főigazgató között változik. Az Ösztöndíjtanács és Természettudományi Tanács összeállításánál is az a megoldás, hogy nagyobb testületek küldenek egy-két képviselőt kebelükből, s így remélhető, hogy a konkrét feladatra legalkalmasabbakat fogják a maguk sorából kiválasztani. A miniszter vétójoga egyrészt biztosíték aziránt, hogy a nem szerencsés választások korrigáihatók legyenek, másrészt aziránt, hogy a miniszteri benyúlós az autonómia hatáskörét se csökkenthesse, mert mint a miniszter szintén kifejtette, komoly önkormányzati élet érdemleges hatáskör nélkül nem lehetséges. Ugyanígy kell minden önkormányzati test megszervezésénél gondoskodni a szervezet életképességéről. Ha sikerül, amint a Gyüjteményegyetemnél már sikerült, az autonómia elemeinek és hatáskörének az összes tervezett esetekben is szerencsés megállapítása, ez nem jelent kevesebbet, s ez a változás hordereje, minthogy a magyar tudományos élet demokratizálódott, vérszegénység helyett dús életnedvet kapott, szervezete úgy átalakult, hogy a tudományos élet mai specializáltsága mellett is minden része a fontosságnak megfelelő figyelemben és gondozásban részesülhet és ami a fő: oly sok és erős szállal kapcsolódott be a nemzet életébe, és azok számára a fejlődés és fellendülés olyan lehetőségeit nyújtják, hogy a nemzet jövő sorsára döntő lehet. Ez az egész tudománypolitikai elgondolás azonban nyilvánvalóan azon az alapgondolaton nyugszik, hogy a tudományos élet autonómiája beválik és a kormány és autonómiák közti bizalomteljes együttműködés a közös célra állandó lesz. A nemzetközi értelmi együttműködésbe be kell kapcsolódnunk. De hogy ott súlya legyen a magyar nemzetnek, azt meg kell előznie az állandó, szervezett nemzeti értelmi együttműködésnek! 39. §. A MAGYAR TUDOMÁNYPOLITIKA JÖVŐ FELADATAI. 1 Irta: MAGYARY ZOLTÄN. Az előző paragrafus a tudományos élet közigazgatásának tárgyalása útján azt a szervezetet vázolta, amely a kormányzatnak eszköze céljainak megvalósításában. Ha az eszköz jól működik, s ez az amit könnyebb elérni, az eredmény a céloktól függ, de éppen a kormányzat eredménye az, ami egy országot felemel, vagy lejtőre visz, amitől az ország boldogsága, vagy hanyatlása függ. A tudomány sokágú specializálódása ma már a tudománypolitika céljainak kitűzését is megnehezíti. Ma már a szervezésnek a célkitűzések fejlesztésére is ki kell terjeszkednie és mind a Természettudományi, mind az ösztöndíjtanács 1 V. 5. Magyarv Zoltán: A magyar tudomány nemzetközi helyzete. A Természet-, Orvos-, líüszaki és Mezőgazdasági Kongresszus Munkálatai. 1926. 55
