Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
A magyar történetírás a humanizmus, a mohácsi vész és a török megszállás hatása alatt
magasságos Isten. (Epist. 366.) S még Werbőczy is feljajdult volna, látva Buda 1541 -i elestének rettenetes következményeit, a török katonák garázdálkodásait a magyar nők ellen: jobb lett volna nekem meghalnom az ostrom alatt, mint ezt a nyomorúságot (penuria) elviselni. (Epist. 373.) Sőt még Szerémi is azt ajánlja 1541-ben Fráter Györgynek, hogy ágyúzzák le a Budavára felszabadítására jövő és a logodi síkon, Aquincumnál (Sicambria) táborozó Szulimánt, mert ezzel "erit vobis Hungarorum(!) magna laus in toto orbe terrarum. " (Epist. 362. ) Amit Fráter György is helyeselt volna, s csak az urak nem mertek volna végrehajtani. Vagy: Szerémi még annak is örtil, hogy ura, Zápolyai és Gritti 1532-ben nem tudják elfoglalni Esztergomot, pedig ő is ott van Zápolyai ostromló táborában. Alázatos keresztényi lélekkel ad hálát Istennek: "Ergo Deus conteret bella propter Lnnocent(es) (!) et egenos et propter orphanos Christicolas!" (Epist. 303.) Ez Szerémi legmélyebb, legőszintébb, önzetlen, pártérdek fölé emelkedő meggyőződése, mely szivjósága mellett olvasójával feledtetni tudja gyengeségeit. Szerémit a török elleni ellenséges érzületre nemcsak katholikus pap volta, vallásos meggyőződése vitte, hanem szülőfölde az "édes magyar haza" (Hungarorum ...dulcis patria, Epist, bevezetése) iránti nagy szeretete, ennek pusztulása feletti nagy-nagy bánata is. (u. o. ) A "szeretett szülőföld", az "édes haza" fogalma nála nem oly elválaszthatatlan a magyar földet és hazát lakó magyar nemzettől, mint a mai ember gondolkodásában és érzelmeiben, hiszen még nemzeti hovatartozása is bizonytalan: lehet, hogy rác származású volt! Kifejezetten legalábbis sohasem nevezi magát magyarnak, de ezt talán magától értetődőnek veszi. Ő általában a keresztény népet öleli magához, annak részének érzi magát, azzal szolidáris, nem az egyes nemzetiséggel, s mikor őszintén fájlalja a kegyetlen céltudatosságot, mellyel a török Magyarország lakosságát irtja, öldökli és fiatalságát rabságba hurcolja, rabszolgakereskedők prédájául dobja, felkiált: "Sic Ismaelite (=mohamedánok) aliam gentem deminuunt precipue Christianos. " (Epist. 276. ) A magyarokat igen csúnyán jellemzi rendkívül kíméletlenül tárva fel a bűnöket, melyeket bennük felfedezhetni vélt: nem szeretik az igazságot (Epist. 308. ), állhatatlanok (u. o. 88. ), és általában három természetük van: az irigység, a káromkodás és gyilkosság. 6 4) Kiemeli még a magyarban - amit különben Bon fini is - hogy más népekkel szemben bizalmatlan, elzárkózó. (Epist. 166., 314., 353. ) Külön csoport Szeréminél is a "purus Sciticus", a tiszta szittya. 6 6) Minden szeretetét birják ezzel szemben a rácok - Traciani - kiket Achilles népének tesz meg, nyelvüket Jól érti, s a Mohács előtti napokban a délvidékről elmenekült magyar földbirtokosok földjeire betolakodott rácokat - "Iván cár" népét - mintegy ügyvédként nagy eredménnyel szolgálja a szintén délszláv eredetű Zápolyainál, Sőt a magyar katonával szemben is, mintha a rácot pártolná. (Epist. 156. ) A lengyelt nem tartja jő katonának, (valde effeminati. Epist. 207. ) a törököt gyűlöli, de elismeri katonai túlerejüket, s egyszer azt állítja róluk, hogy nem a zsákmányért harcolnak, hanem a hadi dicsőségért (pro mllicie honorem) (!) Turci quidem gaudebant. (Epist. 286.) Máshol meg azt vallja, hogy a "purus Turcus imbecillis", (392) és elkeseredetten ostorozza bűneiket. ^ 6) Egyszóval nincsen következetesen kialakult képe a nagy ellenségről. Az az egy bizonyos, hogy Szulimán szultán iránt valami nagy félelemmel vegyes nagy tiszteletet érez. A németeket gyűlöli, kik a magyart ki akarják irtani, egyébként nem látja őket jó katonáknak, de más jellemvonásukat nem ismeri, ellenben minden bajért őket okolja. Izabellát 1541-ben a török szultán elküldi Budáról Lippára; Fráter György panaszkodik, hogy njncs lovuk az utazáshoz, "mert megettük őket az ostrom alatt". Erre Izabella a szultánhoz küldi, kinek György azt mondja: nincs lovunk, mert az "Alemanni nobiscum consumere fecerunt", megetette velünk a német! (Epist. 371. ) A szultán aztán ökröket adott ne72
