Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

A magyar történetírás a humanizmus, a mohácsi vész és a török megszállás hatása alatt

tője ha még oly jó ember is, kétséges, hogy Udvöztllhet-e? (Epist. 218.) Az uj tanokban, melyeket "scribák" (diákok) és (Mária királyné) "curialesei" terjesztenek, (Epist. 76. ) különösen azt kifogásolja-, hogy ezek a "latrok", ahogy kedvenc jelzőjével a lutheri tanok követőit nevezi, ez a fáraó ("Pharaonis") népe, tagadják a pápa bllnöktől feloldozó hatalmát egész népek fölött, az oltáriszentséget "idolum"-nak, a Boldogságos Szüzet közönséges asszonynak tartják, azt állitják, hogy a böjtöt az evangélium nem irja elő, hogy a "sacra alamosina" (nála miséért, esetleg búcsúért fizetett pénz) az ember halála után már nem használ, s hogy az egyházi rend szentsége "nullius valoris est". Ezt és még többeket vallottak a székesfejérváriak is,mig Isten haragja le nem sújtott rájuk, s a töröké lett városuk, ők maguk pedig szörnyll kinzások, pusztítások martalékai. (Epist. 390. ) Ezért hirdeti Szerémi örömmel, hogy Werbőczy birtokain már nyolcat máglyára hurcoltatott, a palatínus hármat. "Et tarnen in dies melius crescebat", és mégis napról napra jobban terjed! teszi hozzá mérgesen. (Epist. 76. ) Thuróczy Szeréminél finomabb elme és lélek, s ő inkább filozofálva, szintén leszögezi, hogy a huszitizmust sem lehetett Husz tüzhalálával kiirtani. 57) Ez erősen egyházias beállítottsága azonban nem akadályozza meg Szerémit abban, hogy a korabeli egyháziak, különösen a prelátusok (főpapok) helytelen életét, viselkedését, államkormányzását a legdühösebben ne ócsárolja. Szálkái László esztergomi érseket, ezt.a népi származású, tehetséges és nagytudásu, de kapzsi, hataloméhes és meglehetősen etika nélküli embert - egy suszter fiát - Szerémi csak "Ladislaus sutort", "Strigoniensis sutort", "ille latro" és hasonló őcsárlő gúnyneveken emliti és elborzasztóan cinikus kijelentéseket tétet vele, amiket persze nem kell hiteleseknek venni. Még tudományát, képességeit is tagadja: nem volt okos, csak félmüvelt, "non peritus erat, sed semiscolaris erat, " (Epist. 46. ) amellett áruló, aki a törökkel összejátszik. (46-50. ) De nem kíméli a többi püspököt sem, a legkevésbé Cibak Imrét, gyűlölete egyik főtárgyát, s ilyen általános jellemzést ad magyar főpap kortársairól: "latro sub nomine episcopatus, et sub nomine preposlturam (!) tollit veliera populorum et proventum de ara Christi, et nil orat, nil vigilar, nil procurai de communi populo. Tantum comedunt, et bibunt, et surgunt ludere, et post lusionem intrant cubiculo, mechantur, et ita serviunt de proventu Ecclesiarum et sic de singulis. (Epist. 397.) Jellemző furcsa stílusára, hebehurgya gondolkodására, hogy kezdi egyesszámban, egy székesfejérvári prépost ócsárlásával, de aztán átcsap a többesszámba, s kiterjeszti szidalmait az egész főpapságra. (L. ehhez Erdélyi, i.m. 61-62. Fordításban Erdélyi, Mohács, I. 297. ) Viszont egyháziassága oly erős, hogy mikor Zápólyáit VII. Kelemen pápa V. Károly császár és I. Ferdinánd közbenjárására egyházi átokkal sújtja, mert, mint a pápai vizsgáló bizottság 1529. dec. 22-i határozata mondja: "János erdélyi vajda mint a török szultán szövetségese és két támadásának okozója az egyházi kiközösítés és hivatalvesztés büntetését vonta maga után, "58) Szerémi az egyház mellé áll urával szemben, legalábbis elvben, és ennek halála után 6-7 évvel, mikor Epistoláját irta. És hosszú kirohanásában Zá polyai ellen felsorolja ennek bünlajstromát, köztük a legsulyosabhakként egyházi személyek kivégeztetését. A pápa kiátkozta: "et nos", mondja Szerémi, Zápolyai udvari káplánja, "pariter cum Ecclesia confitemur". Mert ugy üldözte Zápolyai az egyháziakat, "quasi unum paganum et ob causam non dedit ei Deus altissimus prosperitatem fortune. Et insuper demum erat apostata per Lutterianos. " (Epist. 240. és 179.) Mindezt azonban, ismétlem, már Zápolyai után irta, annak életében mindvégig ragaszkodott Zápolyaihoz, és ez a ragaszkodás több, mint szolga-hűség magánjogi kapcsa: ez már az alattvalói hűség közjogi köteléke. Szerémi ebben látja az államot összetartó kapcsot, mely ha meglazul, az ország és a nép veszedelembe jut. 69